Ez csúnya: óriásit bukott a nagy növényvédős cég
A Bayer a márciusi negyedéves jelentésében mintegy 3,76 milliárd eurós nettó veszteségről számolt be, amelyet részben a peres eljárások költségei okoztak.
A Bayer a márciusi negyedéves jelentésében mintegy 3,76 milliárd eurós nettó veszteségről számolt be, amelyet részben a peres eljárások költségei okoztak.
Ha elfogadják az új KRESZ-t, jócskán megváltozhatnak a mezőgazdasági járművek közúti közlekedésére vonatkozó szabályok.
Olaszországban hamarosan törvényjavaslat kerül a szenátus elé, amely betiltaná bizonyos állatok levágását.
November 19-én kihirdetésre került a Magyar Közlönyben az egyes adótörvények adminisztrációt csökkentő és jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvény.
A parlament elfogadta a laboratóriumi húsok előállításának és forgalmazásának tilalmáról szóló törvényt.
A törvényjavaslat 17 agrártárgyú jogszabályt érintene, így például a vadgazdálkodást illetően is vannak benne változások.
Az elmúlt időszak tapasztalatait, valamint a jogalkalmazók részéről felmerült javaslatokat figyelembe véve több törvény változtatása is szükségessé vált.
A Duplomb-törvény az acetamiprid nevű, neonikotinoid családba tartozó növényvédőszer használatát engedélyezné újra, amelyet Franciaországban 2018-ban betiltottak.
Franciaországban több mint egymillióan írtak alá egy petíciót egy növényvédő szer újbóli bevezetéséről szóló törvény ellen.
Az Alkotmánybíróság döntésében megfogalmazott elveknek valójában csak egy teljesen új logikájú, átfogóbb klímatörvény tudna eleget tenni.
A termelők a mezőgazdasági környezetvédelmi szabályok lazítását célzó törvényjavaslat ellenzéki módosításai ellen tüntettek.
Változás jöhet a kézi nyugtáról történő adatszolgáltatást illető szabályrendszerben.
Vegyes salátába csomagolt tarvágás ellen tiltakoznak a természetvédők Magyarországon.
A szakértők szerint az amerikai mezőgazdasági minisztérium elszalasztott egy lehetőséget a közegészség védelmére.
Nagy István agrárminiszter szerint számos aggály fogalmazható meg a műhúsokkal kapcsolatban.
Mato Grosso állam kormányzója megvétózta a törvényjavaslatot, amely jelentősen csökkentené a védett területek arányát az államban.
Az új szabályozás keretében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága kap megnövelt hatáskört az ESG folyamatok irányításában.
Az Agrárkamara összegyűjtötte az őszi adócsomag várható legfontosabb módosításait.
Már a parlament előtt van a 28 mezőgazdasággal kapcsolatos jogszabály módosításáról szóló törvénytervezet.
Vannak, akik úgy gondolják, kockázatot jelentenek az amerikai mezőgazdaságra a kínai gyártmányú drónok.

Látványosan nőtt a biológiai termésnövelők piaca Magyarországon, a gazdálkodók 2025-ben m 24,4 milliárd forintot költöttek ilyen készítményekre.
Jelentősen nőtt az új mezőgazdasági gépek beszerzése az idei első negyedévben 2025 azonos időszakához képest.
Drágább szenzorokkal is kísérleteznek, de kevés termék bírja el az ezzel járó plusz költségeket.
A felmérések szerint ugyanakkor az utóbbi időben a hazai és az európai erdőterületek is gyarapodtak.
A prémium minőségű gyümölcs kilogrammonként 3000-4500 forintba kerülhet a kiskereskedelemben.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.