Szinte teljesen eltűnt a víz a magyar tóból: csúf igazságra derült fény
4 évvel azután, hogy egyszer már teljesen kiszáradt, ismét szinte teljesen eltűnt a víz a bicsérdi horgásztóból.
4 évvel azután, hogy egyszer már teljesen kiszáradt, ismét szinte teljesen eltűnt a víz a bicsérdi horgásztóból.
A Szentendrei-sziget északi részén található ikonikus vízpartnál sorra buknak elő a kisebb zátonyok.
Állatvédő szervezeteket és ebrendészeti telepeket segítő programot hirdet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium.
Az aszályt hónapokkal előre jelezték a műholdas adatok, a döntéshozatal mégis reaktív maradt.
Budapestnél mintegy 6 centiméterre vagyunk a valaha mért legalacsonyabb vízállástól.
Új lendületet kapott egy évek óta keringő elképzelés, dunai vízzel pótolni a Velencei‑tó hiányzó vízmennyiségét.
Egy szakember tapasztalatai szerint több vizes élőhely szinte teljesen eltűnt, ezért azonnali, rendszerszintű összefogást sürget a természet megóvása érdekében.
Sorra dönti a negatív rekordokat a Velencei-tó vízszintje, több mint 10 centivel alacsonyabb a vízállás, mint 2022 szeptemberében volt.
Egyre súlyosabb az aszályhelyzet Európában, alig van már olyan térség, ami ne lenne érintett.
Magyarországnak szakítania kell a 19. és 20. század vízgazdálkodási gondolkodásával.
Nemzetközi szinten már sikerrel alkalmazzák, itthon viszont méltatlanul kevés szó esik róla.
A legfrissebb jelentések szerint Kismarosnál teljesen kiszáradt a Börzsöny egyik állandó vizű patakja.
A tartós talajnedvesség-hiány miatt a vártnál kisebb gabonatermésre számíthat idén Kazahsztán, különösen az ország középső és keleti régióiban.
Fel kell hagyni a vízpazarló és talajpusztító művelési módokkal.
A klímaváltozás hatására a világ számos térségében megváltozik a csapadék időbeli és térbeli eloszlása.
A kihirdetett tartósan vízhiányos időszakban, bejelentéssel végezhető kármentő öntözés.
A vízhiányról szóló szakmai és társadalmi párbeszédben a figyelem jellemzően a rendelkezésre álló vízmennyiségre irányul.
Megjelent a miniszteri rendelet a nem lakossági felhasználók víziközmű-szolgáltatási díjak módosításáról.
Kritikus helyzet alakult ki több agglomerációs településen a hétvégén, miután a vezetékes vízfogyasztás az átlagoshoz képest 55 százalékkal megnőtt.
A 2026-os szezon szélsőséges és egyenetlen csapadékhiánya komoly veszélyt jelent a hazai kukoricatermesztésre.

A gabona betakarítása utáni tápanyagutánpótlás egyik legfontosabb feladata a szármaradványok megfelelő kezelése.
Elkezdődött a dunavirág kérészek rajzása, de halálos csapda vár rájuk a folyók mentén.
A kérődzők metánkibocsátása gyakran kerül a klímaviták középpontjába, de van megoldás.
2025-ben a friss kajszi importja - elsősorban Spanyolországból - 23 százalékkal, 2,72 ezer tonnára nőtt, miközben az export 88 százalékkal, 205,6 tonnára csökkent.
Tizenöttel több hőhullámos nap jöhet, ami a szarvasmarha-ágazatot is súlyosan fenyegeti.
KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2026-ban is.
Reng Zoltán: hosszú távú gondolkodás nélkül nincs versenyképes agrárium