Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A szakemberek a rengeteg csapadék okozta problémák mérsékelhetők lennének, ha a belvíztől gyakorta sújtott területeken művelésiág-váltás történne, azaz a szántók helyett is legelők, vizes élőhelyek, vagy erdők lennének. Csakhogy ehhez a gazdálkodók meggyőzésére is szükség volna. A vízjárta területek kijelölésére már született korábban kormányprogram, de annak végrehajtását senki sem sürgette.
Szakítva az eddigi szemlélettel, az átlagos esztendőkben sem volna szabad levezetni, hanem tárolni kellene a vizet, hiszen az Alföldre jellemző, hogy itt egy éven belül jelentkezik a víztöbblet, majd a vízhiány - mondta Balla Iván vízmérnök.
A természet közeli vízelvezetés, amely Németországban már bevált, hagyja, hogy a területek egy részét elöntse a víz. A művelésiág-váltással lehetne csökkenteni a károkat, mérsékelve a védekezés költségeit, egyúttal törekedni a vízmegtartásra.
A Tisza-Maros szög térsége kiválóan alkalmas lenne egy olyan modell kidolgozására, ahol a mezőgazdaság érdekei jól érvényesülhetnének az Európai Unió vízkeret irányelvének megfelelő vízgazdálkodási gyakorlattal - tette hozzá Balla Iván.