Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
Körülbelül 100 milliárd forintot irányítana Tokaj-Hegyalja fejlesztésére 2014-2020 között a kormány. A pénzhez önkormányzatok, illetve az ott élő és gazdálkodó emberek juthatnának hozzá.
A Borvidék-Tokaj-Hegyalja Fejlesztési Programon keresztül elérhető forrásokhoz a történelmi borvidék 27 önkormányzata, valamint az itt élő és gazdálkodó szőlészettel és borászattal foglalkozó szakemberek férhetnek hozzá - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mádon. Ezzel jelentős életminőség-javulás érhető el a térségben.
A programon belül mind a régióban, mind a megyében kiemelt területként kezelik ezeket az érintett településeket, amelyek a forrásokhoz közvetlenül, pályázati rendszer nélkül férhetnek hozzá - hangsúlyozta az MTI szerint az államtitkár. Hozzátette: a program első lépéseként hazai forrásból idén 5 milliárd forintos keretösszeget biztosítanak a települések infrastrukturális viszonyainak javítására, ebből 1,5 milliárd forintot osztanak fel azonnal az önkormányzatok között.











