Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma már csak két vármegyében, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Nógrádban nem mutatta ki a szőlő aranyszínű sárgaság betegségét okozó fitoplazmát - nyilatkozta az InfoRádióban Szűcs Csaba, a hivatal növényvédelmi igazgatója. A szakember elmondása szerint a fokozott vizsgálatok és a felelős termelői magatartás eredményeként a közelmúltban két újabb borvidéken, a Mátraiban és a Tokajiiban is azonosították a kórokozó jelenlétét. A betegség megerősítéséhez és a szükséges intézkedések gyors elrendeléséhez a Nébih mobil laborautójának helyszíni mérései is hozzájárultak.
Szűcs Csaba részletezte, hogy Csongrád-Csanád vármegyében hatósági felderítés során, míg Hajdú-Bihar vármegyében és Bodrogkeresztúr térségében lakossági bejelentés alapján azonosították a fertőzést. A Mátrai borvidéken intenzív felderítés vezetett a gyanús növények mintavételezéséhez és a pozitív laboreredményhez.
A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében a kormányhivatalok azonnal megteszik a szükséges növényegészségügyi intézkedéseket. Minden fertőzött terület körül egy kilométeres sugarú körben elrendelik a tüneteket mutató növények megsemmisítését, míg az ezt körülvevő három kilométeres biztonsági zónában fokozott felderítést végeznek.
Mivel Zala, Somogy és Veszprém vármegyében továbbra is erős a fertőzöttség, a szeptember 24-i kormányülésen döntés született országosan mintegy 2000 szemlecsoport létrehozásáról. Ezeket a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szervezi a Nébih szakmai támogatásával, vezetésüket pedig a helyi növényvédelmi felügyelők látják el. A növényvédelmi igazgató bejelentette, hogy október 9-től drónos felderítés is segíti a fertőzések azonosítását. A készített felvételeken mesterséges intelligencia segítségével azonosítják a vizuális tüneteket mutató szőlőtőkéket. Somogy vármegyében az elmúlt héten már légi növényvédelmi beavatkozásra is sor került.











