Extra Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke szerint már július végén látható volt, hogy nagyon kevés méz fog teremni az idén, nem csak Magyarországon, hanem egész Európa-szerte. Törökországban pedig, amely a világ második legnagyobb méztermelője, egyenesen katasztrófaágazattá nyilvánították a méhészetet a napokban, írta meg a 24.hu.
Ennek következtében 2021-ben a szabadpiacon, vagyis a nagyban értékesítő méhészeknél nem lesz kapható akácméz, így aki tudatos mézfogyasztó, és magyart szeretne venni, ugyan fog találni, de legfeljebb a termelőknél, tette hozzá Bross Péter. Mindehhez párosul, hogy míg a virágméz felvásárlási ára 40%-kal, addig az akácmézé 60%-kal emelkedik, amire "rámegy" még a 27%-os áfa és az infláció miatti termelői költségtöbblet. Vagyis könnyen előfordulhat, hogy kétszer annyiba fog kerülni jövőre a méz, mint idén, de az 50-70%-os áremelkedés a minimum.

A szakember arra is kitért, hogy egy átlagos évben körülbelül 10 ezer tonna méz fogy el idehaza, és 15-20 ezer tonna megy exportra, ehhez képest 2020-ban mindennek kevesebb mint a felét sikerült betakarítani. Ráadásul semmi garancia nincsen arra, hogy ne külföldre adják el a termelők a mézet, ezért az Országos Magyar Méhészeti Egyesület azt tanácsolja a mézfogyasztóknak, egy-egy termelőtől igyekezzenek beszerezni az éves szükségletét.