Gyorséttermek és gyorsételek - nyertesek a vesztesek között?

Gyorséttermek és gyorsételek - nyertesek a vesztesek között?

Takarék Agrár24
A koronavírus terjedése miatt meghozott korlátozó intézkedések következtében az éttermi fogyasztás idén jelentősen visszaesett. Ezt az online rendelés és házhozszállítás sem tudta érdemben kompenzálni, így a hazai vendéglátó szektor 2020-ban komoly ütést szenvedett el. De vajon lehetnek-e nyertesek a vesztesek között? Jelen bejegyzésünkben ezt a kérdéskört vizsgáljuk. A választ pedig előre bocsátva: a gyorséttermek és a közkedvelt gyorsételeket készítő kisebb éttermek, büfék kedvezőbb helyzetben vannak, a korlátozások ugyan őket is negatívan érintik, de a lentiek alapján a koronavírus hatására megváltozott környezetben válságállóbbnak tekinthetőek.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A Falatozz.hu ételrendelő portál felmérése alapján a tavaszi karantén időszak alatt az 5 legnépszerűbb házhoz rendelt étel hazánkban - sorrendben - az alábbi volt: 1. gyros tál, 2. palacsinta, 3-4. hawaii illetve magyaros pizza, 5. rántott sajt. A gyros tál ugyan veszített a népszerűségéből, de továbbra is megtartotta vezető helyét. A legnépszerűbb étel típus pedig továbbra is a pizza. A hazai online ételrendelési piac a tavaszi karantén alatt, nem meglepő módon jelentősen növekedett. A Falatozz.hu adatai alapján az új megrendelők száma +59%-kal növekedett, az átlagos kosárérték pedig +12-15%-os emelkedést mutatott.

Nemzetközi kitekintésben a pandémia és a tavaszi karantén alatti angol piacról számos elemzést készített az AHDB (Agriculture and Horticulture Development Board). Az eredmények szintén megerősíti a fogyasztói szokásokban a gyorsételek szerepének növekedését. A tavaszi karantén alatt az angol fogyasztók a pizza és a kebab irányába váltottak. Ezen két ételtípus fogyasztása jelentősen növekedett ebben az időszakban. A teljes angliai gyorséttermi szektor karantén alatti visszaesését elsődlegesen a gyorséttermi láncok (melyek a bevételek közel 60%-át adják) okozták. A gyorséttermi láncok esetében ugyanis a fogyasztás, illetve rendelés többsége helyben történik. Emiatt karantén és a kijárási korlátozások hatására több gyorséttermi lánc is bezárt, vagy jelentősen csökkentett kapacitással működött. A 12 hetes angliai zárlat feloldását követően viszont az angol gyorséttermi piac nagyon gyorsan regenerálódott, már a karantén feloldását követő első 2 hétben elérte, sőt meghaladta a koronavírus előtti szintet.

A felmérések szerint az USA-ban is növekedett a pandémia idején az ún. komfort ételek fogyasztása. 3-ból 2 amerikai fogyasztott többet ezen ételekből. A legnépszerűbb sorrendben: a pizza, a hamburger és a jégkrém volt. A karantén alatt az amerikaiak az ún. komfort ételekre, illetve termékekre átlagosan hetente 71 USD-vel többet költöttek. Az amerikaiak 69%-a pedig azt nyilatkozta, hogy a pandémia után is fenntartja ezen ételek növekvő fogyasztási szintjét.

A koronavírus hatására megváltozott környezetben a fentiek alapján kedvezőbb helyzetben vannak a gyorsételeket készítő kisebb éttermek. Az elmúlt időszakban a minket körül vevő negatív környezet miatt a fogyasztók előszeretettel fordultak a közkedvelt, "boldogsághormont" jelentő gyorsételek felé, a tendencia pedig a közeljövőben tovább folytatódhat - a gazdasági visszaesés és ennek következtében csökkenő elkölthető jövedelem mellett az éttermi étkezések helyett az emberek inkább az olcsóbb alternatívát jelentő gyorséttermi étkezéseket választhatják.

Felhasznált források: 

https://www.borsonline.hu/aktualis/kiderult-ez-az-etel-a-magyarok-favoritja-a-karanten-alatt/200136

https://falatozz.hu/blog/a-koronavirus-atszabta-az-etelrendelesi-piacot-is

https://ahdb.org.uk/news/consumer-insight-takeaways-back-in-growth-following-coronavirus-shock

https://ahdb.org.uk/news/kebabs-and-pizza-help-boosttakeaway-sales

https://www.refrigeratedfrozenfood.com/articles/99638-comfort-food-consumption-rises-due-to-the-pandemic-says-survey-by-onepoll-and-farm-rich

Írta: Magyar Attila - Takarékbank Agrárcentrum

Támogatott tartalom! A cikk megjelenését a Takarékbank támogatta.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?