Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Elkerülhetetlenné vált az étkezési tojások termelői átadási árainak emelése a Baromfi Termék Tanácsba tömörült tojástermelő vállalkozások álláspontja szerint - írja közleményében a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége. Az árnövelést elsősorban az indokolja, hogy a takarmányárak és a takarmány-alapanyagok árai rendkívüli mértékben emelkedtek az utóbbi hónapokban.
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint a gabonafélék 25-30 százalékkal drágultak az elmúlt fél évben, és például a takarmánykukorica ára 2021 januárjának második hetében már meghaladta a tonnánkénti 60 ezer forintot is. Hasonló tendencia érvényesül a kész takarmányok áraiban is. Az előrejelzések azt mutatják, hogy az áremelkedés a következő időszakban is folytatódik, így a kész takarmányoknál az idei év első félévében további 10 százalékos drágulás várható.

Szemben a látványos költségnövekedésekkel, az elmúlt fél évben a termelői átadási tojásárak csak 5-6 százalékkal emelkedtek. Ha azonban a piaci folyamatokat éves összehasonlításban vizsgáljuk, az látszik, hogy például ez év január második hetében az étkezési tojások darabonkénti átadási ára mintegy fél százalékkal alacsonyabb volt a 2020 hasonló időszakában regisztrált értéknél. Gazdálkodói számítások szerint ugyanakkor csak az utóbbi egy hónap takarmányköltség-emelkedése a tojástermelésben mintegy 3 forint/darab önköltség-emelkedést eredményezett.
A tyúktartóknak a költségnövekedéseket tovább kell hárítaniuk, ellenkező esetben drasztikus állománycsökkentésre kényszerülnek. Az árváltoztatások érdekében a vállalkozások a közeljövőben kezdeményezik a héjas tojás átadási árának emelését kereskedelmi partnereiknél. A gazdálkodók szerint az átadási árak emelésének nem kell szükségszerűen megjelennie a fogyasztói árakban, mert azok kialakítása nagymértékben függ a kereskedők árképzési gyakorlatától is."