Őrület, ami a boltokban zajlik: ennyiért árulják most a trappista sajtot

Őrület, ami a boltokban zajlik: ennyiért árulják most a trappista sajtot

agrarszektor.hu
Az elmúlt hetekben igazi „sajtháború” tört ki a boltokban Magyarországon, sorra jelentik be az árcsökkentéseket és az akciókat. A sajtok mellett más tejtermékekért is kevesebbet kell fizetnünk, ugyanakkor mindez ellenére elmondható, hogy a válság előtti szintet meg sem közelítik az árak. Arról is sokat hallhattunk vagy épp találkozhattunk vele, hogy rengeteg import sajt került a polcokra, ami nem tett jót a hazai termelőkkel sem. Hogy pontosan mi áll az árcsökkenés és az importdömping hátterében, valamint, hogy mennyiért juthatunk hozzá kedvelt sajtunkhoz, az az alábbi cikkünkből kiderül.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Bizonyára sokaknak örömhírrel szolgálhatott az elmúlt hetekben az, hogy a legtöbb multi Magyarországon bejelentette, hogy jelentősen csökkentik bizonyos tejtermékek árát - ez persze nem jelentette azt, hogy a „régi” árakat kaptuk vissza. Kérdés, hogy vajon minek köszönhető, hogy valamelyest el kezdtek bezuhanni árak? Lapunk korábban beszámolt arról, hogy Raskó György agrárközgazdász szerint nem a GVH ellenőrzései miatt lettek olcsóbbak bizonyos élelmiszerek. A szakértő szerint a tejnél például amiatt volt árcsökkenés, mert jelentősen csökkent a nyerstej ára, illetve mert a magas árak miatt kevesebb tejterméket vásároltak az emberek. Az agrárközgazdász szerint tehát a fogyasztás visszaesése, a nyersanyagárak csökkenése és a forint erősödése áll az árcsökkenés mögött. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Letarolta az import a hazai boltokat

Az Agrárszektor is megírta korábban, hogy a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető-igazgatója, Harcz Zoltán elmondta, hogy körülbelül minden második kilogramm Magyarországon polcra került sajt import, a vajaknál és joghurtnál 60-70 százalékos az import aránya. Továbbá kiemelte, hogy a szervezetnek nincs és nem is szabad, hogy rálátása legyen arra, hogy az adott kiskereskedelmi láncok és a tejfeldolgozók megállapodásai alapján milyen paraméterek és milyen árak mellett értékesítik a termékeket.

A magyarok mondhatni, hogy igazi „trappistás nemzet”, ami többnyire az alacsony árának volt köszönhető. A trappista beleégett a köztudatba, a fogyasztók már reflexszerűen keresték az üzletek polcain. A termék árát tudatosan tartották alacsonyan az üzletek, a gyártók ezzel azonban nehéz helyzetbe kerültek, mivel egy feszes piacon voltak kénytelenek dolgozni, ahol a költségeiket a minimumon kellett tartaniuk.

EZ IS ÉRDEKELHET

Drágulás után csökkenés

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 217,22 forint/ kilogramm volt 2023 februárjában. A fehérjetartalom 0,01 százalékpontos romlása és a zsírtartalom 0,01 százalékpontos javulása, valamint az alapár 3 százalékos csökkenése mellett a nyerstej átlagára 3 százalékkal mérséklődött 2023 februárjában a 2023. januárihoz képest, és 63 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát. Ugyanakkor a nyerstej árának egy hónap alatt bekövetkező csökkenése a termékpálya további fázisaiban is megmutatkozott. Az AKI PÁIR adatai szerint a tej és tejtermékek értékesítési ára közül egyedül a kefir értékesítési ára emelkedett (+3 százalék), a tejfölé stagnált, a tehéntúróé, a natúr és a gyümölcsös joghurté, valamint a fogyasztói tejé egyaránt 1-2 százalékkal, a natúr vajkrémé, a trappista sajté, az adagolt vajé, valamint az ömlesztett sajté 3-8 százalékkal csökkent.

A KSH adatai szerint kismértékben emelkedett az adagolt vaj és a 2,8 és 1,5 százalék zsírtartalmú ESL- (hosszan friss) tejek (egyaránt +1 százalék) fogyasztói ára, azonban a tejfölé és a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos UHT- (tartós) tejé stagnált, míg a gyümölcsös joghurté (-1 százalék) és a trappista sajté (-2 százalék) csökkent. Nagy mennyiségben érkezik az országba Németországból és Lengyelországból trappistaként értékesített sajt, ami a valóságban nem trappista. Németország komoly sajtfogyasztó nemzet, viszont az infláció miatt a lakosság visszafogta a vásárlásait. Ez többlet kialakulásához vezetett az országban, amit Németország elkezdett exportálni alacsony áron, más piacokra, többek között Magyarországra. Mindez pedig egy tarthatatlan versenybe hajszolhatja a gazdákat itthon.

EZ IS ÉRDEKELHET

Milyen árakkal találkozhatunk jelenleg a boltokban?

Ahogyan fentebb is taglaltuk, szinte sajtverseny folyik a magyar üzletekben, most viszont nézzük, hogy ez az árakban hogyan is mutatkozik meg pontosan:

  • a Tescoban márkától függően a 700 grammos trappista sajt 3000 és 3900 forintos áron található,
  • a Kifli.hu-n ugyanez a kiszerelés 4090 forint,
  • az Auchanban 3000 és 3200 forint között.

A 100 grammos vaj márkától függően

  • az Auchanban 400 és 940 forint között van,
  • a Kifli.hu-n 540 és 940 forint,
  • a Tescoban pedig 380 és 1000 forint között.

Az 1 kg-os, 20%-os tejföl

  • az Auchanban 2660 forint,
  • a Kifli.hu-n a 20%-os, 800 grammos kiszerelés 1950 forint,
  • a Tescoban a 20%-os 850 grammos vödrös tejföl pedig 2200 forint.

Az 1 literes tej (%-tól függően)

  • az Auchanban 275 és 680 forint között érhető el,
  • a Tescoban 400 és a 750 forint,
  • a Kifli.hu-n 300 és 750 forint vásárolható meg.

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?