Már csak néhány nap az Agrárszektor 2025 konferenciáig!
180+ előadó, 30+ kiemelt téma, 40+ óra szakmai program, 3 nap szakma, élmény, networking várja a résztvevőket! Valamint idén először tombolával és értékes nyereményekkel várjuk az Agrárszektor konferencia résztvevőit az esemény 2. napjának végén! FŐNYEREMÉNY: Az AXIÁL Kft. felajánlásából a szerencsés nyertes egy Fűnyírótraktor Portland Hawk H9212RD-rel lesz gazdagabb!
Csoportos kedvezmények már 2 főtől: 2 fő jelnetkezése esetén, 10%, 3 fő estén 15%, 4 vagy több fő jelentkezése esetén 20% kedvezmény! A kistermelők és fiatal gazdák pedig most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén!
Kolumbia lett az első ország, amely hivatalosan korlátozta a marhahús kereskedelmét a tehenekben előforduló madárinfluenza miatt. A precedens értékű döntés ugyanakkor azt mutatja, hogy kiszélesedett a vírus gazdasági hatása, pedig az már önmagában is világszerte korlátozta a baromfik kereskedelmét. Kolumbia ugyanakkor évente csak kis mennyiségű marhahúst importál az Egyesült Államokból a kormányzati adatok és piaci elemzők szerint - írta meg a Reuters.
Az USDA vonatkozó honlapján egy közlemény jelzi, hogy a tilalom kiterjed az Idahóban, Kansasban, Michiganben, Michiganben, Új-Mexikóban, Észak-Karolinában, Ohióban, Dél-Dakotában és Texasban levágott szarvasmarhákból származó marhahústermékekre. Mint írták, Kolumbia ideiglenes korlátozásokat vezetett be a nyers szarvasmarhahúsból készült termékekre. A szállítmányokat akkor is visszatarthatják a kikötőkben, ha az exportőrök érvényes behozatali engedéllyel rendelkeznek.
A korlátozások bevezetésére akkor került sor, amikor az amerikai kormány közölte, hogy hétfőtől kezdve megköveteli az államok között szállított tejelő szarvasmarhák madárinfluenza-vizsgálatát, mivel a szövetségi tisztviselők fokozzák az amerikai tejellátásba átterjedt járványra adott válaszlépéseiket.
Az intézkedések célja a madárinfluenza terjedésének megfékezése, amelyet nyolc államból és 33 tejelőállományból jelentettek azóta, hogy március végén először észlelték Texasban. Egy szarvasmarhákkal érintkező személynél pozitív lett a betegség tesztje, és kötőhártya-gyulladásban szenvedett.
Eddig egyetlen amerikai húsmarhát sem mutattak ki pozitívan madárinfluenzára - közölték a kormány tisztviselői.
Kolumbia az egyetlen olyan ország, amely hivatalosan korlátozásokat vezetett be az amerikai marhahúsexportra a H5N1 járvány miatt - mondta Joe Schuele, az amerikai húsexport szövetség, egy iparági csoport szóvivője. Mint fogalmazott,
nem érezzük, hogy a madárinfluenza-járvánnyal kapcsolatos importkorlátozásoknak bármilyen tudományos alapja lenne. Ez mindenképpen nagy hatással lesz a Kolumbiába szállító exportőrök és vásárlóik számára.
A szakember beszélt arról is, hogy az USDA tisztviselői tárgyalnak Kolumbiával a kérdésről. Ezzel kapcsolatban Rosemary Sifford, az USDA főállatorvosa egy online előadáson elmondta, hogy a kereskedelmi partnerek további információkat kértek az amerikai kormánytól a járványt illetően. A főállatorvos megítérte, hogy amint rendelkezésükre fognak állni a szükséges információk, azonnal továbbítják őket a partnereiknek. Az USDA tisztviselői azt azonban nem közölték, mely kereskedelmi partnerek kértek ilyen információkat.










