Az élelmiszer-veszteség valódi nagysága

Az Európai Bizottság „Farm to Fork” stratégiája jogilag kötelező célokat határozott meg az élelmiszer-hulladék csökkentésére, és előírta az elsődleges termelésben keletkező veszteségek vizsgálatát is - írja a NAK. Ehhez kapcsolódóan a JRC (Joint Research Centre) által bemutatott FS-MFA modell (Food System Material Flow Analysis) a FAOSTAT, az Eurostat és az EFSA adatait veti össze iparági veszteségi együtthatókkal. A becslések szerint az élelmiszer-veszteség az EU élelmiszerrendszerében évente:

• 252 millió tonna CO2-egyenérték kibocsátással 16%;
• 342 milliárd3 vízfelhasználással 12%,
• 2138 millió kg nitrogén-egyenértékű eutrofizációs terheléssel 15% jár együtt.

Eltérések a hivatalos adatok és a valóság között

Az FS-MFA modell szerint az elsődleges termelésben becsült veszteség átlagosan 2,4-szer magasabb, mint a tagállamok által jelentett adat, és 14 országban a különbség meghaladja a kétszeres értéket. Az eltérések fő okai:

• a hulladék és a melléktermék fogalmának eltérő értelmezése;
• a helyben kezelt anyagok (pl. komposztálás) alul jelentése;
• a veszteség és hulladék elkülönítésének nehézsége a gazdaságokban.

A feldolgozóiparban ugyanakkor a modell eredményei a legtöbb tagállamban jól közelítik a hivatalos adatokat.

FOLOU projekt: egységes definíciók az elsődleges termeléshez

A Fundació Espigoladors által bemutatott FOLOU projekt célja az elsődleges termelésben keletkező élelmiszer-veszteség egységes meghatározása. Globálisan évente mintegy 1,2 milliárd tonna, vagyis a megtermelt élelmiszer 15,3%-a vész kárba a gazdaságokban. A projekt szerint problémát jelent, hogy az EU hulladékfogalma (2008/98/EK) kizárólag azokra az anyagokra terjed ki, amelyektől a birtokosuk megválik, vagy megválni köteles. Emiatt például a betakarítatlan termények jogi értelemben gyakran nem minősülnek hulladéknak. A FOLOU ezért az élelmiszer-veszteséget úgy határozza meg, mint:

• minden emberi fogyasztásra szánt, betakarításra érett növényt, állatot, amelyet nem takarítanak be;
• valamint minden olyan élelmiszert, amely a betakarítást követően kikerül az élelmiszerláncból anélkül, hogy takarmányként, engedélyezett melléktermékként vagy hulladékként hasznosulna.

A kutatók példaként a lazactenyésztést említették, ahol veszteségnek tekinthető minden olyan, piacképes méretet elért hal, amely elpusztul vagy kikerül a termelési rendszerből még értékesítés előtt.  A projekt hangsúlyozza továbbá, hogy a további uniós útmutatásra van szükség a hulladék és a melléktermék egyértelmű elhatárolásához.

Írországi gyakorlati útmutatók az élelmiszeripar számára

Odile Le Bolloch ismertette az ír Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) Élelmiszer-hulladék Chartáját, amely a 2023-2025-ös Nemzeti Megelőzési Ütemterv része. Az EPA hat lépéses módszertant dolgozott ki az élelmiszeripari vállalkozások számára. Két példa a megközelítés bemutatására:

• Cashel Farmhouse Cheesemakers: A kéksajtok szabványos, 200 és 350 grammos kiszerelése jelentős mennyiségű nyesedéket eredményezett. A vállalat új, többhuzalos darabolóberendezést és optimalizált sajtformákat vezetett be, a keletkező maradékot pedig élelmiszeripari alapanyagként értékesíti.
• Souper Fresh: A tejfeldolgozás során keletkező tejsavót – amelyet korábban mezőgazdasági területeken helyeztek el - levesalapként kezdték hasznosítani. Ez egyszerre csökkentette a hulladékot, növelte a hozzáadott értéket és magasabb szintű hasznosítást tett lehetővé.

Kiskereskedelem és a mesterséges intelligencia szerepe

María Sánchez (ANGED) bemutatta a spanyol kiskereskedelem élelmiszer-hulladékra vonatkozó eredményeit. Az ágazatban a hulladék aránya az értékesített termékekhez viszonyítva mindössze 0,52%. A fő veszteségi okok a lejárati idő elérése (52%) és a pontatlan kereslettervezés (40%). A spanyol Agrárminisztérium (MAPA) átfogó monitoringrendszert működtet, amely 4000 háztartásból álló panelre, valamint 1000 fő okostelefonos fogyasztási naplójára épül. A felmérések szerint a háztartásokban a kidobott élelmiszerek 77,6%-a feldolgozatlan alapanyag, jellemzően zöldség és gyümölcs. A spanyol kiskereskedelemben a mesterséges intelligencia (AI) már napi működési eszköz. A rendszer:

• automatikusan figyeli a lejárati időket;riasztást küld az üzlet dolgozóinak a kritikus időablakban;
• meghatározza az optimális leárazás mértékét a korábbi értékesítési adatok alapján;
• nyomon követi, hogy az adott terméket végül értékesítették, adományozták vagy hulladékként kezelték.

A prezentáció kiemelte, hogy az AI hatékonysága nem csupán az algoritmusokon, hanem a bolti dolgozók következetes adatkezelési gyakorlatán is múlik.

Az iparág legfontosabb üzenetei az Európai Unió számára

Az Európai Unió tagállamai, kutatóintézetei és az élelmiszer-ellátási lánc szereplői egyetértenek azzal, hogy az élelmiszer-veszteség csökkentése kiemelt cél. Ugyanakkor a felülvizsgált Hulladék Keretirányelv (Waste Framework Directive) és a kötelező mérési rendszerek kialakítása során több gyakorlati szempont figyelembevételét is szükségesnek tartják.

1. Harmonizált, ugyanakkor rugalmas mérési módszertan

A vállalkozások támogatják az egységes uniós módszertant, amennyiben az épít a már meglévő vállalati rendszerekre és nem eredményez párhuzamos adminisztrációt. A módszertannak illeszkednie kell a nemzetközi szabványokhoz - például az FLW Protocol (Food Loss and Waste Protocol) -, valamint egységesen kell kezelnie az olyan fogalmakat, mint az ehető és nem ehető részek, illetve az elkerülhető és elkerülhetetlen veszteség.

2. A fogalmak további pontosítása

A FOLOU projekt és az iparági szereplők egyaránt kihangsúlyozták, hogy az elsődleges termelésben egyértelműbb szabályokra van szükség a hulladék, a melléktermék és az élelmiszer-veszteség elhatárolására. Különösen fontos a visszavett áruk, a helyben kezelt melléktermékek és a mezőgazdasági veszteségek egységes értelmezése.

3. Az üzleti adatok védelme

A kiskereskedelemi vállalkozások szerint a veszteségekre, leárazásokra és értékesítésre vonatkozó részletes adatok üzleti szempontból érzékenyek. Ezért olyan uniós jelentési rendszert tartanak szükségesnek, amely biztosítja a tagállamok közötti összehasonlíthatóságot, ugyanakkor nem eredményez vállalati szintű nyilvános rangsorokat.

4. A mérési infrastruktúra fejlesztése

Számos tagállamban a hulladék elszállítása átalánydíjas rendszerben történik, ezért a vállalatok nem jutnak hiteles, tömeg szerinti adatokhoz. Az iparág szerint az uniós és tagállami támogatásoknak a méréshez szükséges fizikai infrastruktúra fejlesztésére is ki kell terjedniük.  

5. Hangsúly a megelőzésen

Az iparág közös álláspontja szerint a mérés önmagában nem cél, hanem a megelőzés eszköze. Ennek megfelelően az Európai Uniónak nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a bevált gyakorlatok terjesztésére, különösen:

• a mesterséges intelligencián alapuló kereslettervezésre;
• a korszerű csomagolási technológiákra;a hűtőlánc optimalizálására;
• az élelmiszer-adományozási rendszerek fejlesztésére;
• valamint az élelmiszermentés elismerésére, mint elsődleges hulladékmegelőzési intézkedésre.

A magyar élelmiszer-előállítók számára az ülés legfontosabb üzenete, hogy az élelmiszer-veszteség mérése és dokumentálása várhatóan egyre nagyobb szerepet kap az uniós szabályozásban. Érdemes már most felülvizsgálni, hogy a vállalkozás milyen adatokat gyűjt a termelés során keletkező veszteségekről, hogyan különíti el a hulladékot a melléktermékektől, és milyen lehetőségei vannak a veszteségek csökkentésére.

A bemutatott nemzetközi példák azt mutatják, hogy a veszteségek mérséklése nemcsak környezetvédelmi vagy jogszabályi kérdés, hanem gazdasági érdek is. A technológiai fejlesztések, a melléktermékek magasabb hozzáadott értékű hasznosítása, valamint a pontosabb termelés- és készlettervezés egyszerre csökkentheti a költségeket és javíthatja a vállalkozások versenyképességét.