Most érkezett a hír: brutális tojásdrágulás jön Magyarországon

Most érkezett a hír: brutális tojásdrágulás jön Magyarországon

MTI
A takarmány árának fél éve tartó emelkedése miatt a tojás termelői árának 20 százalék körüli növekedése indokolt - közölte a Magyar Tojásszövetség az MTI-vel szerdán.

A szervezet szerint a tojás mostani ára körülbelül az önköltséget fedezi. A takarmánydrágulás minden állattartót érint, annak hatásait nem lehet hosszú távon ellensúlyozni. Hangsúlyozták egyúttal, hogy a tojástermelőknek csak az átadási árhoz van közük, a bolti árakat a kereskedők határozzák meg.

Véleményük szerint az áremelés mellett a kereslet fellendülése is segíthetne, hiszen a járvány a tojás forgalmát is érintette. A vendéglátás igényeinek csökkenése főképp a feldolgozott tojástermékek keresletét vetette vissza tavaly óta - közölték.

A szövetség szerint egyelőre nem kell arra készülni, hogy a termelők tömegével zárnának be, de a kisebbek áremelés nélkül hamar ellehetetlenülnek. Jelenleg azt érzékelik, hogy a megszokottnál nagyobb mértékben érkezik uniós import az országba, ami még több magyar termelőt hozhat nehéz helyzetbe - tették hozzá.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?