Nyakunkon az aratás vége: ennyi lehet idén a hektáronkénti haszon

MTI
2018-ban több, mint 5000 gazda adakozott Csongrád megyében a Magyarok Kenyere program keretében. Összesen 9000 kg lisztet tudtak jótékony célra fordítani, mely közel 80 ezer gyermekhez jutott el itthon és a Kárpát-medence területén egyaránt - hangsúlyozta köszöntő beszédében Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Magyarok Kenyere program szőregi helyszínén. Mint mondta, az idei aratási idény rövidesen véget ér, és az őszi búza 90 százalékának betakarítása is megtörtént már, a támogatásokat is figyelembe véve pedig őszi kalászosok esetén 320-330 ezer forintos hektáronkénti árbevételt lehet elérni.

Tombola és értékes nyeremények az Agrárszektor 2025 konferencián!

Tombolával és értékes nyereményekkel várjuk az Agrárszektor konferencia résztvevőit az esemény 2. napjának végén! FŐNYEREMÉNY: Az AXIÁL Kft. felajánlásából a szerencsés nyertes egy Fűnyírótraktor Portland Hawk H9212RD-rel lesz gazdagabb!

Szerezze meg jegyét most még Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! 

A Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem programot 2019-ben minden eddiginél szélesebb körben, a Kárpát-medence teljes magyar gazdatársadalmát bevonva szervezte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) - írja közleményében az Agrárminisztérium. A gyűjtés célja az volt, hogy különböző civil szervezeteken keresztül minél több rászoruló gyermek jusson őszre olyan élelemhez, amelynek alapja a magyar liszt. A szervezők kiemelten fontosnak tartották, hogy a gazdák ne a mennyiségre, hanem a minőségre törekedjenek, hiszen ez az egyik alapja a jó élelmiszernek.

A nyár egyik legfontosabb és legszínvonalasabb eseménye a Kelet-magyarországi Agrárfórum, amelyet augusztus 9-én rendez meg Hajdúböszörményben a Portfolio gazdasági portál. A konferencia napirendre veszi az agrárium legjelentősebb és legaktuálisabb témáit az ágazat csúcsvezetőinek és döntéshozóinak részvételével. Szó lesz a magyar agrárgazdaság agrárpolitikai célkitűzéseiről, a nagy horderejű földszabályozási változásokról, a nyereséges növénytermelés alapvető feltételeiről és az állattenyésztés előtt álló fejlesztési-piaci lehetőségekről. A konferencia a Hajdúsági Expó programsorozatába illeszkedik, amely a térség legnagyobb agrárkiállításával és gépshow-jával is várja az érdeklődőket. Az augusztus 9-i konferencián a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráljon most!

Az agrártárca miniszterhelyettese elmondta, hogy az idei aratási idény rövidesen véget ér, az őszi árpa, őszi káposztarepce és magborsó betakarítása befejeződött. Az összes nyári aratású szántóföldi növény termőterülete idén 1,66 millió hektár, 4,7 százalékkal kisebb mint tavaly, a várható termés 2,773 millió tonna, ami a belföldi igényeket bőségesen kielégíti és komoly mennyiség juthat exportra is. Az őszi árpa termőterülete 218 ezer hektár volt, a betakarítás a napokban befejeződött, a termésátlag 5,49 tonna hektáronként. Az őszi búza termőterülete 952 ezer hektár, a termésátlag országosan 5,25 tonna hektáronként, Csongrád megyében ennél kevesebb csupán 4,5 tonna. A learatott búza fehérje- és sikértartalma kimagaslóan jó, ugyanakkor a csapadékos időjárás következtében egyes táblákon és bizonyos fajtáknál gombafertőzések jelentkeztek - tudatta Farkas Sándor. 

Forrás: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Az őszi káposztarepce jelentős részét is betakarították a gazdák, 2,95 tonnás hektáronkénti termésátlagot értek el. A fehérjealapú takarmányozásban és az étkezésben is fontos magborsó betakarítása is a végéhez közeledik a termésátlag 2,54 tonna hektáronként. A tritikálé 80 százalékát is learatták már 4 tonna/hektár termésátlagot elérve, a gombabetegségekre érzékeny növénynél azonban minőségi problémák jelentkezhetnek.

Az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kifejtette, a felvásárlási árakat nem lehet függetleníteni a világpiactól. A támogatásokat is figyelembe véve őszi kalászosok esetén 320-330 ezer forintos hektáronkénti árbevételt lehet elérni, ezért minden gazdának ennek figyelembevételével kell kiválasztani az alkalmazott termesztéstechnológiát.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

ARASZ Gazdálkodási Napló és Farm menedzsment! (x)

Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva az Arasz komoly segítség volt a Gazdálkodási napló és az EGN beadás követelményeinek való megfelelésben a gazdálkodások adminisztrációs terheinek csökkentésében.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. október 25. 11:01