Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A Nébih elrendelte Klenáncz József két újabb akácmézének (az A3 és A5 tételazonosítóval megjelölt termékeknek) forgalomból való kivonását. Az ok, hogy a mézekről nem lehet megállapítani, milyen anyagok felhasználásával készültek, illetve ezek honnan származnak, tehát nem nyomon követhetőek, vagyis egészséget veszélyeztető, nem biztonságos élelmiszernek minősülnek a Nébih tájékoztatása szerint. Fél éven belül egyébként már hat különböző összetételű Klenáncz-féle akácmézet vontak ki a forgalomból - írja a 24.hu.
Azzal kapcsolatban, hogy a büntetések kiszabásán túl vannak-e más eszközei is a hatóságnak, hogy a visszatérően jogsértéseket elkövető Klenáncz ellen fellépjenek, a Nébih a lapnak elárulta, a törvény lehetőséget ad arra, hogy a hatóság legfeljebb egy évre, teljesen vagy részlegesen felfüggessze vagy korlátozza a tevékenységet; a működést legfeljebb három évre megtiltsa; illetve az újbóli működést feltételhez kötheti a feltárt jogsértés súlyával arányosan, a jogsértésben rejlő kockázat mértékének és jellegének figyelembevételével. Ezt a szankciót hatóság jellemzően a szabályos működés visszaállításáig alkalmazza.
- tette hozzá a Nébih.
- tájékoztatott a Nébih.
Klenáncz József vállalkozó az eddigi jogsértéseket néhány millió forintos büntetéssel megúszta. Ugyanakkor az biztos, hogy a Spar leállította az összes Klenáncz-akácméz rendelését, és jelenleg a Tesco sem vásárol belőlük, ám az üzletekben még megtalálhatók a korábban beszerzett Klenáncz-termékek, igaz, ezek valódi akácmézek. Arról azonban, hogy mi a helyzet a CBA-ban, egyelőre nincsenek információk.