2018. szeptember 24. hétfő Gellért, Mercédesz

Hírek - Európai Unió

Itt a bizonyíték, hogy a nők kiszorulnak az agrárbizniszből

Mindössze 27 százalékot tesz ki Magyarországon a mezőgazdaságban dolgozó nők aránya nemzetközi felmérések szerint, és ezzel a lista végén kullogunk az európai országok között. A legkevesebb nő az ír agráriumban dolgozik, a legtöbb pedig Ausztriában.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

A mezőgazdaságban dolgozók csupán 27 százaléka nő Magyarországon, ami azt jelenti, hogy az ország az európai lista utolsó harmadában foglal helyet Luxemburg és az Egyesült Királyság szomszédságában - derül ki egy 2016-ban végzett Eurostat-felmérésből. A 28 Európai Uniós tagállamban a mezőgazdasági munkaerő 35,1 százalékát teszik ki a nők. Az adatok alapján jól látszik, hogy ez az arány jóval kisebb, mint a teljes munkaképes népesség aránya, amely 45,9 százalék volt. 

Írországban a legrosszabb a helyzet, ahol a mezőgazdasági munkaerő mindössze 11,6 százaléka nő. Írországban a mai napig jelentős a nemi egyenlőtlenség a mezőgazdaságban, ugyanis a farmtulajdonosok 90 százaléka férfi. Írország mellett Dánia szerepelt a legrosszabbul, ahol 19,9 százalék volt a női munkaerő aránya.

Csak öt tagállamban volt 40 százalék feletti a mezőgazdaságban foglalkoztatott nők aránya az összmunkaerőhöz képest. Ausztriában 44,5 százalék, Romániában 43,1 százalék, Lengyelországban, Görögországban és Szlovéniában pedig egységesen 41,1 százalék a női munkaerő aránya a mezőgazdaságban.

Európában csupán a gazdaságok 3,8 százalékát jegyezték be közös férfi és női tulajdonossal. Kizárólag női tulajdonosa pedig mindössze a farmok 13 százalékának van.

A legutóbbi kutatásokból az is kiderül, hogy a mezőgazdaságban a 35 év alatti nők foglalkoztatása magasabb, mint a hasonló korú férfiaké. A mezőgazdasági háztartásokon belül a nők jelentős piaci bevételt generálnak, és gyakran a háztartásokon belül a legfontosabb kenyérkeresőnek minősülnek - derül ki a megállapításokból.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Hollósi Dávid
    igazgató
    Takarék Agrár Igazgatóság
    Támogató:

    Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu