2021. október 28. csütörtök Simon, Szimonetta

Hírek - Európai Unió

Komoly aggályok merültek fel a Közös Agrárpolitikával kapcsolatban: sok a kérdőjel

Továbbra sincsenek még elfogadott KAP alaprendeletek, emellett a delegált és végrehajtási jogi aktusok elkészítése is lassan halad. Ezzel párhuzamosan a tagállamoknak év végéig be kell nyújtaniuk a KAP stratégiai terveiket, a Termőföldtől az Asztalig és Biodiverzitás stratégiákkal kapcsolatban pedig egyre több aggály fogalmazódik meg.
 
 

Még mindig nincsenek jóváhagyott KAP jogszabályok az új időszakra, ugyanis azok jogász-nyelvész ellenőrzése még szeptember végére sem fejeződött be - írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A Bizottság optimista forgatókönyve szerint már november második hetében sor kerülhetne az Európai Parlamentben a plenáris szavazásra. Az alaprendeletek elfogadásán túl azonban további elégedetlenségre ad okot a tagállamok körében a delegált és végrehajtási jogi aktusok elkészítése, mivel azok elfogadására csak az alaprendeletek kihirdetését követően kerülhet sor. Számos tagállam nehezményezte, hogy a jelenlegi menetrend alapján a KAP Stratégiai Tervek benyújtása előtt csak hetekkel kerülhetnének elfogadásra a tervezéshez nélkülözhetetlen delegált és végrehajtási jogszabályok. Ezért kérték a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb küldje meg a szövegtervezeteket, és terjessze azokat szakbizottsági vitára, annak érdekében, hogy a tagállamok még év végéig be tudják nyújtani a stratégiai terveiket. Emellett a V4 országok Bulgáriával, Horvátországgal és Romániával közösen levélben szólították fel Norbert Linst, az EP Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának (COMAGRI) elnökét, hogy gyorsítsa fel az alaprendeletek elfogadásának folyamatát.

Ezzel párhuzamosan szeptember 10-én került sor Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési, valamint Környezetvédelmi Bizottságának (COMENVI) ülésére, amelynek keretében megszavazták a Termőföldtől az Asztalig (F2F) stratégiáról szóló jelentést. A COMAGRI jelentéstevője többek között azt hangsúlyozta, hogy a szigorodó növényvédő szerek, műtrágyák és antibiotikumok használatát növekvő támogatásnak kell kísérnie, a COMENVI rapportőre a termelés unión belüli megmaradásának kulcsát pedig a helyi élelmiszertermelés ösztönzésében és a nem fenntartható gazdálkodási modellektől való eltávolodásban látja. Emellett azt is kiemelte, hogy meg kell szüntetni az európai szabványoknak nem megfelelő állati termékek behozatalát és le kell állítani az EU-Mercosur kétoldalú kereskedelmi megállapodás ratifikálását. A Termőföldtől az Asztalig stratégiáról szóló plenáris vitát várhatóan az október 4-7-i ülésen fogják lefolytatni.

A F2F és Biodiverzitás stratégiák kapcsán továbbra is sok kritika éri a Bizottságot, mivel még mindig nem készült el a kapcsolódó kumulatív hatásvizsgálat. A Közös Kutatóközpont a közelmúltban ugyan készített egy tanulmányt az említett stratégiákról, ez azonban nem hatásvizsgálat, hanem mindössze egy elemzés az abban foglalt célkitűzések mezőgazdaságra gyakorolt lehetséges hatásairól. A jelentés előrejelzése szerint a stratégia végrehajtásának következményeként az uniós termelés visszaesése és a mezőgazdasági termékek áremelkedése várható, amely leginkább az állattenyésztést fogja érinteni. A gabonafélék uniós kereskedelme kapcsán negatív hatást vetít előre mind az export, mind az import terén, emellett az olajos magvak és zöldségfélék behozatalát tekintve is jelentős emelkedéssel számol. A stratégiák végrehajtásának kockázataként a termelés kiszervezésének veszélyét is azonosították. A jelentés ugyanakkor elismeri, hogy az abban foglalt elemzési módszerek és eszközök nem teljes körűek. A tagállamok alapvetően üdvözölték a tanulmány bemutatását, azonban csalódottságukat fejezték ki annak időzítése, valamint a korábban beígért hatásvizsgálat hiánya miatt. A Bizottság elmondása alapján továbbra is folytatni fogják a stratégiákkal kapcsolatos elemzéseket, illetve a jövőben a tagállami KAP stratégiai terveket is figyelembe veszik majd a hatások kielemzéséhez.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Agrárszektor Konferencia 2021

    Agrártámogatási reform, pénzözön a vidékfejlesztésben, világpiaci árrobbanás, forradalmi agrárinnovációk, precíziós gazdálkodás, digitalizáció. 2 nap, 10+ órányi szakmai program, 70+ előadó