Megtudtuk a terveket: ez várhat a magyar agráriumra a következő 5 évben

Megtudtuk a terveket: ez várhat a magyar agráriumra a következő 5 évben

agrarszektor.hu
A hatékonyság javítása, a feldolgozás erősítése, valamint az öntözés fejlesztése is alapvető célja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának, emellett Magyarország exportpozícióját is javítani szeretnék a 2022-es agrárkamarai választásokat követő ötéves ciklusban. Emellett a falugazdászoknak is fontos szerepük lesz a következő időszakban, hiszen az új közös agrárpolitikában a gazdálkodóknak egyéni döntéseket kell hozniuk, és ezen kérdések eldöntésében nyújthatnak majd érdemi segítséget a termelőnek.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Alapvető célunk, hogy javítsuk a hatékonyságot, erősítsük a feldolgozást, és fontos feladatunk, hogy jó ár-érték arányban állítsunk elő magas hozzáadott értékű termékeket. Jól felfogott érdekünk az is, hogy az öntözés, a vízkormányzás területén végre átütő sikert érjünk el. Komoly feladatunk, hogy a folyamatok alakításában aktívan részt véve, a véleményünket állhatatosan hangoztatva próbáljunk élhető közös agrárpolitikát kiharcolni és a megvalósításában közreműködni. Az exportpozícióinkat is javítani szeretnénk, az önellátást pedig minden ágazat esetében szeretnénk biztosítani, ami nem könnyű feladat. Nyilvánvalóan egy ötéves ciklusban várnak ránk olyan kihívások is, amelyekre nem számítunk. Ugyanakkor ami alkalmassá tesz bennünket arra, hogy ezeknek a kihívásoknak megfeleljünk, az az, hogy együtt élünk a magyar vidékkel

 - válaszolta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a Magyar Nemzetnek azzal kapcsolatban, hogy milyen programmal készül a Magosz, illetve szövetségesei az agrárkamarai választásokra. Kiemelte, idén ismét 17 szervezet csatlakozott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének közös listájához. 

A falugazdász-hálózat működtetésével kapcsolatban az elnök elmondta, Euró­pában azon kevés ország közé tartozik Magyarország, ahol a pandémia ideje alatt is időben be tudták nyújtani az egységes kérelmeket a gazdálkodók. Hozzátette, természetesen mérik, hogy a gazdatársadalom mennyire elégedett a falugazdászok munkájával, és az elmúlt közel tíz év trendje pedig azt mutatja, hogy folyamatosan emelkedik a munkájukat övező elégedettség. A következő időszakban is fontos szerepük lesz a falugazdászoknak, hiszen az új közös agrárpolitikában a gazdálkodóknak egyéni döntéseket kell hozniuk, ezen kérdések eldöntésében nyújthatnak majd érdemi segítséget a termelőknek.

Téved, aki azt gondolja, hogy a gazdák azért használnak vegyszereket és azért használnak műtrágyát, hogy tönkretegyék a földet, a biodiverzitást. Ha valaki érdekelt abban, hogy ezt ne tegyük, akkor azok mi vagyunk. Ugyanez igaz az állattenyésztésre is. Nem láttam még olyan gazdát, aki élvezte volna, hogy az állatai szenvednek, ellenben több olyan állattartót is ismerek, aki az elvárhatón felüli odafigyelést tanúsít a jószágok iránt. De ne legyünk érzelgősek, mi ebből élünk. Anyagi érdekünk, hogy az állatok jól érezzék magukat, hiszen a tehén több tejet ad, a tyúk több tojást tojik, a sertés gyorsabban hízik, ha jól érzi magát. Az a feladatunk, hogy megértessük a többségi társadalommal, hogy mi valóban környezet-, természet- és állatvédők vagyunk. Partnerek szeretnénk lenni abban, hogy minél jobb megoldásokat alkalmazzunk akár a növényvédelemben, akár az állattenyésztésben

 - hangsúlyozta Győrffy Balázs.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Kramer szerviz KITE alapokkal (x)

A gépek megítélését a műszaki tartalmon túl nagyban meghatározza, hogy karbantartás és meghibásodás esetén a javításuk milyen hatékonysággal történik.

Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?