A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság hívta fel a figyelmet arra a természeti jelenségre, amely kizárólag a folyó tartósan alacsony vízszintje idején válik láthatóvá. A vízből kiemelkedő, hatalmas karmokra vagy bordákra emlékeztető sziklák egy letűnt kor lenyomatait őrzik. Nagyjából 36 millió éve a mai Duna környezetében sekélytenger hullámzott. Az akkori üledékekből - főként márgából és mészkőből - lerakódott kőzetrétegek a későbbi földtani mozgások során megdőltek, majd a víz folyamatos koptatómunkája kialakította belőlük a mederbe nyúló, párhuzamos vonulatokat.
Itt a Tisza-kormány terve: átalakítanák az agrártámogatási rendszert?
Ezek az eocén kori képződmények Lábatlan és Nyergesújfalu térségében egyaránt megtalálhatók. Míg Lábatlannál - különösen felülnézetből - a megdőlt, éles sziklák rajzolódnak ki látványosan, addig Nyergesújfalu környékén jóval hosszabb sávban húzódnak a mederben. A felszínre bukkanó kőzetek ugyan páratlan bepillantást engednek a földtörténeti múltba, a gyakorlatban kockázatot is hordoznak. Különösen a mostani, rendkívül alacsony vízállásnál ezek a hosszan elnyúló, zátonyszerű képződmények jelentősen szűkítik a hajóutat, és kifejezetten veszélyessé teszik a folyami közlekedést.
