Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
A Sokszínű Vidék nevű portál szerint egy korábban indult árhullám hozta magával a rengeteg szemetet a tóba. Ezeket a Tisza vízgyűjtő területén, a patak mellett és erdőkben eldobált, lerakott szemetet hozza magával az ár, Ukrajnából, Romániából, Szlovákiából és Magyarországról is. "A Tisza-tónál nőttem fel, gyerekkoromtól kezdve végignéztem, ahogy áradáskor jött a sok uszadék, és szemét a sárgás vízzel. 30 éve is úsztak már háztartási eszközök, de akkor még inkább üvegekből és építési anyagokból állt a szemét" - mondta Dimitry Ljasuk a lapnak.
- számolt be Dimitry Ljasuk a kellemetlen élményeiről, aki emiatt versenyfelhívást is közzétett: társakat keres magának a június 14-18. között megrendezésre kerülő I. Tisza-tavi PET kupára. A verseny célja Tiszafüredtől Kisköréig megtisztítani a Tiszát a felszínén úszó műanyag hulladékoktól a Tiszát. A szemétgyűjtést kenukból végzik majd, a kihalászott szemetet egy PET palackokból készült tutajra gyűjtik össze a csapatok.
A filmes-fotós fiatalember két természetfilmjével is díjat nyert a napokban megrendezett Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon. A Fekete István különdíjat a “Daru invázió a mesés Hortobágyon" filmemért, és a Pusztaszer alapítvány különdíját a Tisza-tavi filmjeiért, környezetvédő munkásságáért kapta, külön kiemelve a szemétszedős kisfilmjét, aminek a “1,5 tonna pet palack és 60 önkéntes bravúrja" címet adta.











