Mégsem szűnt meg a nemzeti földalap, de meg fog

agrarszektor.hu
Jogalkotási hiba történt a Fővárosi Törvényszék szerint azzal kapcsolatban, mikor kell megszűnnie a Földművelésügyi Minisztérium (FM) irányítása alá tartozó Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA). A jogszabályokban szereplő egyik időpont 2016. november 5., a másik pedig 2017. július 1. Az FM szerint viszont az NFA nem szűnik meg, mert folytatódik a Földet a gazdáknak" elnevezésű program, amelynek végrehajtásakor továbbra is az NFA hasznosítja majd az állami földterületeket.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Reagált a Fővárosi Törvényszék arra a vitára, hogyan kell értelmezni a jogszabályokat az Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) sorsával kapcsolatban. Amint az agrárszektor.hu beszámolt róla, a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy tavaly decemberi végzésében kimondta, hogy az NFA központi szervezete az elmúlt év november 5-ével - a Földművelésügyi Minisztériumba olvadással - megszűnt. Az FM viszont egy parlamenti képviselői írásbeli kérdésre adott idei válaszában a bírósági állásfoglalást téves jogértelmezésnek minősítette, és leszögezte, hogy sem a "Földet a gazdáknak" elnevezésű program, sem az NFA nem szűnt meg.

Jogalkotási hiba történt, mivel a hatályos jogszabályok alapján a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet központi szervének két megszűnési időpontja is megállapítható - szögezte le az eset kapcsán most a Fővárosi Törvényszék. Az egyik időpont a "Földet a gazdáknak" programról szóló múlt évi törvény és egy szintén tavalyi korhatározat szerint 2016. november 5-e, amikor az állami földek értékesítésére irányuló program lezárult. A programon kívül eső feladat ugyanakkor a szerződéskötés a lebonyolított földárverések nyerteseivel, amelyet az NFA területi szervei hajtanak végre. Ezért a már említett tavalyi kormányhatározat úgy rendelkezik, hogy a földalap területi szervei 2017. július 1-jén szűnnek meg. Emellett a Nemzeti Földalapról szóló törvényt módosító egyik tavalyi törvény is azt állapítja meg, hogy az NFA központi és területi szerveinek egységesen 2017. július 1-től kell megszűnniük - húzta alá mostani közleményében a Fővárosi Törvényszék.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság eredetileg azért foglalt állást az NFA megszűnésével kapcsolatban, mert a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. korábban pert indított az NFA-val szemben haszonbérleti elszámolási vita miatt. A bíróság az először meghatározott, november 5-i megszűnési időpont miatt a pert félbe is szakította. A jogalkotási hiba észlelése után azonban megállapította, hogy az NFA központi szerve létező szervezet, ezért az eljárást félbeszakító döntését január 9-i végzésével megváltoztatta, majd az eljárás folytatásaként a törvényszéki tájékoztatás szerint január 26-án tárgyalást is tartott.

Bár a Fővárosi Törvényszék állásfoglalása szerint az NFA-nak 2017. július elsejével meg kell szűnnie, egészen más derül ki az országgyűlési képviselői kérdésre adott agrárminiszteri válaszból, amely így fogalmaz: "A fentiekben foglaltakból tehát világosan következik, hogy az NFA a 2010-ben létrehozott szervezeti keretek között működik tovább a jövőben is, és folytatja a "Földet a Gazdáknak!" Program keretében az állami földek hasznosítását a magyar földművesek agrárgazdasági helyzetének folyamatos erősítése érdekében".

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?