Legyen Ön is Extra Early Bird | Agrárszektor 2025 konferencia
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, az év egyik legrangosabb agrárszakmai eseményére.
A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
Az 1920-as években gurultak ki az első olyan erőgépek a gyárakból, amelyekkel már ekét, tárcsát vagy fogast is lehetett húzni. Sőt, olyan multifunkcionálisak voltak, hogy egy ékszíj segítségével a cséplőgépet is meg tudták hajtani. Ebben az időben a falvak lakosságát reklámfilmekkel igyekeztek meggyőzni arról, hogy az új masina hasznos és biztonságos is. A bajor tévé archívumából került elő ez a szépen felújított mozgókép.
Egy 45 lóerős Daimler dolgozik a filmben. Vagyis egy kétlovas ekefogathoz képest 20-szor nagyobb teljesítménnyel szántotta a földet, egy nap alatt akár 8 hektárral is végzett. Az 5 méter hosszú gép 4 tonnát nyomott, mögötte az ekék irányban tartását plusz egy személy - a gerendelyen kormányozva - segítette. Maga az erőgép könnyen soron maradt, hiszen az első kerék az árokban haladva nyomvonalon tartotta. Ahogy a film büszkén bemutatja: menet közben akár le és fel is lehetett szállni a traktorra - a sebessége ezt amúgyis lehetővé tette. Ami igazán izgalmas az az, hogy a gépet pár mozdulattal át lehetett szerelni például egy 30 lóerős cséplőgép meghajtására is.
Íme a kétperces felvétel: