Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
A Flanders Make korábban olyan drónokat fejlesztett ki, amelyek képesek önállóan leltárazást végezni egy raktárban. Emellett olyan algoritmust alkottak meg, amely a kamerák és a szenzorok képes segítségével képes megszámolni egy parcellán a virágokat és a gyümölcsöket, hogy aztán ezekből hozambecsléseket csináljon - írta meg a Future Farming.
- mondta el Rob Heylen, a Flanders Make egyik kutatója.
Mivel a kutatás során a kutatók maguk is felmérték az adott terepet, képesek voltak megállapítani a digitálisan felismert virágok száma és a tényleges virágmennyiség közötti különbséget. Ezáltal ismertté vált az algoritmus hibahatára, és így a kutatók képesek lettek arra is, hogy sebtiben gyűjtött drónos felvételek alapján nagy pontossággal határozzák meg a virágok tényleges számát.
Az applikációt a Flanders Make a Belga Kísérleti Gyümölcstermesztési Központtal együttműködve hozta létre. A központ korábban elindított egy projektet, aminek keretén belül egy három hetes időintervallum alatt manuálisan is megszámolták a szamócavirágokat. A drónnak köszönhetően ez most már sokkal gyorsabban fog menni.
A Flanders Make közleménye szerint ahhoz, hogy az üzleti világ is elfogadja az új drónos applikációkat, az kell, hogy azok mesterséges intelligencián alapuljanak. Ez a technológia ugyanis lehetővé teszi, hogy a drónok teljesen önállóan végezzenek el bizonyos feladatokat, vagy hogy villámgyorsan elemezzék a begyűjtött képeket.
(A cikkben szereplő képek és videók a Flanders Make tulajdonát képzik.)











