2020. szeptember 28. hétfő Vencel

Hírek - Gépek

Most már biztos: a koronavírus miatt hosszabb leállással számol az angliai traktorgyártó

A JCB bejelentette, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt legalább április végéig szüneteltetik a traktorgyártást Nagy-Britanniában. A járvány okozta fennakadások miatt a cég már március 18-án bezárta a Staffordshire-ben, Derbyshire-ben és Wrexhamban található kilenc gyáregységét. A cég ugyanakkor vállalta, hogy a döntés miatt otthon maradó dolgozók is megkapják a fizetésük 80%-át.
 
 

A JCB februárban még ott tartott, hogy visszafogja a gépgyártását, hogy ne kelljen bezárnia a gyárait, ám március közepére belátták, hogy be kell zárniuk a gyártóüzemeiket. Az eredeti tervek szerint csak március végéig tartott volna a kényszerleállás, ám a cég most bejelentette, hogy legalább április végéig zárva tartja a gyárait, írta meg a Farming UK.

A krízis sosem látott visszaesést okozott a gépek iránti globális keresletben. Mostanáig csak az üzletekben dolgozó alkalmazottak maradhattak otthon, és ez idő alatt megkapták a teljes fizetésüket, míg az irodai dolgozók heti 39 órában otthonról dolgoztak. A meghosszabbított zárvatartás azonban azt jelenti, hogy mostantól a JCB 6500 dolgozójának döntő többségének legalább április végéig otthon kell maradnia. Az érintett dolgozók az alapfizetésük 80%-át fogják kapni ebben az időszakban, míg a cég igazgatóságának tagjai további értesítésig egyáltalán nem fogják felvenni a fizetésüket.

Ilyesmire eddig még nem volt példa, és egyikünk se hitte volna, hogy valaha is ilyen helyzetben találjuk magunkat. Reméljük, hogy a bejelentéssel, amely szerint az otthon maradásra kötelezett kollégák is meg fogják kapni a fizetésük 80%-át, elejét vettük a megélhetéssel kapcsolatos aggodalmaknak

– mondta Graeme Macdonald, a JCB vezérigazgatója.

A JCB emellett azt is tervezi, hogy jelentkezik a kormány által meghirdetett Koronavírus Munkamegtartási Tervezetére, amellyel a cég az alkalmazottak támogatására kifizetett pénzeket egészítheti ki. A tervezetet azért hozták létre, hogy a vállalkozások továbbra is fizethessék azon dolgozók munkabérének egy részét, akiket amúgy kénytelenek lennének elbocsátani. Ez alapján a kormányzat a dolgozó a munkabérének 80%-át, de legfeljebb havi 2500 fontot (kb. 983 ezer forintot) fog kifizetni. A JCB nem állapított meg felső határt a kifizetendő jövedelmek tekintetében, minden érintett dolgozója jogosult lesz a fizetése 80%-ára.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Öngondoskodás 2020

    Befektetés, vagyon, megtakarítás

    Portfolio Private Health Forum 2020

    Koronavírus és a magánegészségügy

    Budapest Economic Forum 2020

    A magyar gazdasági csúcstalálkozó

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu