UV-fényben jártak a gazdák

agrarszektor.hu
Idén rendhagyó bejárásra invitálta a gazdákat a Syngenta: a résztvevők a hagyományos kísérletek mellett most UV-fényben is megfigyelhették a permetcseppek hatását a növények felületén. Az immár 10. alkalommal megrendezett enyingi Szer-Show-n természetesen ebben az évben is a gyakorlat állt a fókuszban; a kísérletek bejárása közben a meggyőző eredmények bemutatása mellett számos hasznos növényvédelmi tanácsot is kaptak a megjelent termelők és partnerek.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A tavalyi eső és sár után idén gyönyörű idővel kárpótolta a 10. Szer-Show látogatóit az időjárás, amely a résztvevők számában is tükröződött: az eseményen több mint 850 érdeklődő, kis-, illetve nagytermelő, valamint számos szakmai szervezet jelent meg.

A rendezvény tematikáját szokás szerint a főbb szántóföldi kultúrák, így a kukorica, a kalászosok, a napraforgó és a repce adták. A növényvédelmi technológiai bemutatók mellett a vendégek a Syngenta Seeds őszi káposztarepce és őszi, valamint tavaszi kalászos fajtabemutatóját is megtekinthették. Az esemény újdonsága az UV-lámpás alkalmazástechnikai bemutató volt. Zárásként bográcsozás és meglepetésprogramok várták a résztvevőket, a jó hangulatról pedig Bangó Margit gondoskodott.

A már jól bevált és ismert Syngenta termékek mellett számos új eljárás is bemutatásra került a kísérletek keretében, köztük olyan technológiákkal, amelyek a jövő évtől lesznek elérhetőek a partnerek számára.

Az egyik ilyen újdonság, amellyel megismerkedhettek a termelők, a 2012-től kapható Elumis Peak, egy tartamhatással rendelkező posztemergens kukorica gyomirtószer. Az Elumis a mesotrion és a nikoszulfuron olajos formulációjának gyári keveréke, ezenkívül még proszulfuront is tartalmaz. Ezzel a hármas kombinációval egy olyan kukorica herbicidet kapunk, amely valamennyi egyéves kétszikű gyom ellen biztos hatással rendelkezik.

A kalászos kultúrákban bemutatták az idei évben először forgalomba hozott Eforia rovarölőszert, amely a kísérleti parcellákat is megvédte a különböző rovarkártételtől. Két különböző - kontakt és felszívódó - hatóanyagának köszönhetően egyszerre taglózó és hosszú tartamhatással is rendelkezik, ezáltal biztosabb hatást nyújt.

Kalászosokban a jövő évi újdonság az Axial One egy- és kétszikű gyomirtószer-kombináció lesz, amelynek hatékonyságáról szintén személyesen győződhettek meg a látogatók az eseményen. Az egyszikű gyomnövények elpusztításáért felelős hatóanyaga, a pinoxaden egy teljesen új hatóanyagcsaládba tartozik, rendkívül hatékony a hazánkban előforduló legfontosabb fűféle gyomok ellen.

Repcében jövőre kerül bevezetésre a Syngenta két repce rovarölőszer ajánlata, amelyek a Szer-Show-n már bemutatásra kerültek: az egyik az Eforia, amely két - kontakt és felszívódó - hatóanyagának köszönhetően hosszú tartamhatást biztosít az őszi kártevők ellen, valamint tavasszal a nagy problémát jelentő szárormányosok ellen. A másik bevezetés előtt álló termék a Plenum, amely a fénybogár ellen nyújt megbízható védelmet.

A Syngenta Seeds fajtabemutatói szintén sok érdeklődőt vonzottak. A repcetermesztés technológiájában a tapasztalatok szerint a termőhelyi alkalmazkodás biztosításának alapja a hibridek plasztikusabb vetésidejének és a megválasztott vetésidő interakciójának eredőjeként a megfelelő hibridhasználat lehet. Ezzel természetesen a Syngenta szakértői nem zárják ki a fajtaválasztás lehetőségét, de elsősorban kedvező termőhelyeken, optimális termesztés technológia megléte mellett látják annak jövőjét.

A fő kutatások és fejlesztések a hibridek nemesítésére irányulnak, ahol a Syngenta egy önállóan kifejlesztett hibridnemesítő programot működtet és finanszíroz SAFECROSSTM márkanéven. Ebből a hibridizációs rendszerből kikerülő hibridek termőképességben, alkalmazkodóképességben, stressz-toleranciában, télállóságban és minőségi paramétereikben a legversenyképesebb vetőmagok közé sorolandók.

A repcén felül a Syngenta Seeds őszi búza, őszi árpa és tavaszi árpa nemesítésének képviselőit, köztük az Európa több országában piacvezető Quench tavaszi sörárpát, először mutatták be a magyar termelőknek. Ezeket a fajtákat és számos egyéb fajtát kisparcellás kísérletekben tesztelték, amelynek célja a Syngenta kalászos genetika honi adaptálhatóságának vizsgálata. A sikeres tesztek eredményeként ezek a fajták várhatóan 2012 őszétől, illetve az azt követő tavasszal már elérhetőek lesznek a termelők számára is.

"Ez az év eddig nagyon biztató, úgy tűnik, hogy a tavalyi extrém időjárás nem ismétlődik meg, bár ez az év is bővelkedett az időjárás okozta kihívásokban. A tőzsdén a terményárak magasan vannak, továbbra is jók a kilátások, ezért érdemes nagy mennyiségű és jó minőségű terményt termelni. Ez azt is jelenti, hogy most még érdemesebb minőségi vetőmagokat és növényvédő szereket használni, hiszen a nem megfelelő növényvédelem és a gyenge minőségű vetőmag által okozott termésveszteség még nagyobb bevételkiesést jelent a termelőknek. Ebben kíván gyakorlati segítséget, útmutatást kínálni a Szer-Show, ezáltal segítve a gazdákat a kellő mennyiségű és minőségű termény előállításában."- mondta el az enyingi Szer-Show-n Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?