Elmarad a világ egyik legnagyobb sertéskiállítása: félnek a sertéspestistől a szervezők
Az USA nem kockáztatja a termelők megélhetését.
Az USA nem kockáztatja a termelők megélhetését.
12 százalékkal több zeller, 3 százalékkal több búza, plusz napenergia
Emelt mintaszámmal folytatódik idén a méhkockázati monitoring program.
A románai Agraria kiállításon Izrael magas szinten képviselte magát.
Minden, ami élelmiszer
Halálos áldozatokat követelt az ítéletidő.
Melegszik az idő a következő napokban.
Nagyon kevés burgonyát termesztünk.
Trójai faló az unióba?
Már a Budakeszi Vadasparkban van
Szakmai információforrások a mezőgazdaságban
Eső és szél várható.
Vízilétesítmény-beruházás előkészítésével folytatódik a fejlesztés.
Ma már újabb befektetésekről tárgyalnak
Vádat emeltek a több ezer szalmabálát felgyújtó férfival szemben.
Hat halfaj fogási tilalma kezdődik majd el.
A tűzelhalás megjelenésére már most fel kell készülni.
Sok minden változhat az Európai Parlament bizottsági állásfoglalása után.

Róma a seregélyek téli fővárosa: a gigantikus madárfelhők örvénylő repülése minden este látványos jelenség.
Elfelejtett szempont segítheti a brazil agrártermékek beáramlását a szabadkereskedelmi szerződés kapcsán.
Sok éve nem volt ilyen tél hazánkban, hogy közel két hétig éjjel-nappal fagypont alatt legyen a hőmérséklet.
A jövő héten még az Európai Parlamentnek is szavaznia kell a szabadkereskedelmi szerződésről.
Akinek az elmúlt években jól alakultak a dolgai, az erősödik, a többiek pedig elkezdenek leszakadni – hangzott el az Alapvetés podcast eheti adásában.