Újra Mélykuti Tibor a Tej Terméktanács elnöke
Három évre maradnak a régi vezetők.
Három évre maradnak a régi vezetők.
Apa és fia voltak az elkövetők.
Kötelező lesz árakat is tartalmazó szerződéseket kötni.
A Közös Agrárpolitikáról is tanácskoznak az agrárvezetők.
Jók az exportlehetőségek a két ország között.
A fajtainnováció azonban folyamatos.
Pedig exportban a legjobbak vagyunk.
A mezőgépeknél 25 százalékos árnövekedés is történt az utóbbi öt évben.
Vizsgálták, hogyan változtak a hozamok.
A főtanácsnok szerint sérül a tőke szabad mozgásának uniós alapelve.
Elkezdődött a NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow.
22 év után Kiss Péter az új elnök.
A "mentes státust" augusztus 24-én nyerjük vissza.
50 milliárd forint áll rendelkezésre erdősítésre a Vidékfejlesztési Programban.
Mindig nézzük meg az aktuális növényvédő szerek listáját.
Megint célkeresztben az állami termőföldek.
Gazdaság- és társadalomfejlesztési célokat tűztek ki.
A napraforgó viszont szárnyal.
Beszállnának a duális képzésbe is.
Ma reggel 308,2 körül járt a kereskedés.

Kivégzés, koporsószeg, sírásás, iszonyatos, kezelhetetlen – durva reakciók érkeztek az EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodásra.
A magyar gazdák nyitottak az innovációkra, és tudatosan próbálják csökkenteni az inputanyag-kijuttatásukat is.
A téli erdő látványa sokakat csábít kirándulásra, ám ilyenkor a természet iránti felelősség különösen hangsúlyossá válik.
Komoly tejpiaci válság rajzolódott ki Magyarországon, a megoldás egyelőre nem látszik.
A tél beköszöntével minden évben visszatérő kérdés a gazdák és kerttulajdonosok körében, hogy vajon a fagy képes-e érdemben visszaszorítani a kártevő rovarokat.