A henteshiány kivérezteti a magyar húsipart
Kevés a szakember, nem kedvez az új szabályozás.
Kevés a szakember, nem kedvez az új szabályozás.
A víztakarékos, hatékony öntözési technológiák elterjedése a cél.
Cége a tiszapüspöki gabonafeldolgozóban szerzett részesedést.
Csaknem 450 milliós nyereség a Gyulahúsnál 2016-ban.
A legnagyobb gyorsétterem-hálózat heti 13 tonnát használ fel a zöldségből.
Az idén is megrendezik Hajdúböszörményben az Európa Kupát.
Változtatni kellene a Közös Agrárpolitikán.
A hatékonyság- és termelékenységnövelés a hazai agrárium jövőjének kulcsa.
Gyorsítani kellene a generációváltást a mezőgazdaságban.
Elkezdődött a budapesti Vetőmag Világkongresszus.
Ágazati esélyek a madárinfluenza után.
Több mint 100 ezer köbméter fa dőlt ki a hó és szél miatt.
Pedig most már jók a felvásárlási árak.
A nukleáris katasztrófa körzetéből származó élelmiszerekből exportra is jut.
Mezőgazdasági gépekre is épít a filmipar.
A tervek szerint újabbakat is megnyitnak.
A gazdák is megnézhetik, hogyan működik a Deutz-Fahr.
30 százalékkal lesz kevesebb az idei hazai termés.
Az új generáció mentette meg a kézműves italokat.
Az USA megoldást találhat az illegális idénymunkások helyzetére.

Kivégzés, koporsószeg, sírásás, iszonyatos, kezelhetetlen – durva reakciók érkeztek az EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodásra.
A téli erdő látványa sokakat csábít kirándulásra, ám ilyenkor a természet iránti felelősség különösen hangsúlyossá válik.
A tél beköszöntével minden évben visszatérő kérdés a gazdák és kerttulajdonosok körében, hogy vajon a fagy képes-e érdemben visszaszorítani a kártevő rovarokat.
Komoly tejpiaci válság rajzolódott ki Magyarországon, a megoldás egyelőre nem látszik.
A hideg, havas időjárás ellenére is kertészkedhetünk, és készülhetünk a tavaszra.