Gyakran veszel fagyasztott zöldséget? Jobb, ha tudod, mi derült ki róla
A szakértők megválaszolták a kérdést, hogy tényleg száműzni kell-e az életünkből feldolgozott élelmiszereket?
A szakértők megválaszolták a kérdést, hogy tényleg száműzni kell-e az életünkből feldolgozott élelmiszereket?
Kötelezővé válhat az uniós iskolagyümölcs- és iskolatejprogram - új piac nyílhat az európai és magyar termelők előtt.
Az ukrán álláspont és a bizottsági megközelítés között tehát alapvető érdekellentét körvonalazódik.
Északnyugat, nyugat felől egyre többfelé vékonyodik, szakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, de a keleti határvidéken végig felhős maradhat az ég
Délnyugati irányból beborul az ég, de naposabb tájak az északkeleti megyékben még kora délután is lehetnek
A franciáknál új jelentés látott napvilágos a kiskereskedelmi élelmiszer‑pazarlás visszaszorításának eredményeiről.
Először északon, késő délelőtt pedig a délnyugati megyék kivételével másutt is elvékonyodik, felszakadozik a felhőtakaró, és általában több órára kisüt a nap
Domokos Zsolt az Agrárszektornak beszélt a Cserpes megvásárlásáról, az ebben rejlő lehetőségekről és a tejfeldolgozás kihívásairól.
2026. szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 1,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Megugrottak az élelmiszerárak szeptemberben az időjárási aggodalmak és szállítási zavarok közepette.
Az Aldi, az Auchan és a Tesco is csatlakozott a Nébih élelmiszerpazarlás elleni kezdeményezéséhez.
Az országban tapasztalható nehézségek ellenére is jelentős mértékben bővült a görög sajtok exportja.
Kölcsönös vámcsökkentésekről állapodott meg az Amerikai Egyesült Államok és Kína.
A teljes amerikai tejtermékpiac értékének mintegy egynegyedét a sajtok fogyasztása adja.
A hazai tejelő és húsmarha szarvasmarha-ágazat történetének egyik legkritikusabb periódusát éli. A 2020 és 2026 közötti időszak agrármeteorológiai adatai – különösen a 2022, 2025, valamint a jelenlegi 2026 rendkívüli április–júliusi csapadékhiánya – súlyos strukturális, mennyiségi és minőségi válságot idéztek elő a bázis tömegtakarmányok előállításában.
Az arónia törköly kifejezetten értékes összetevőkkel és antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkezik.
A klímaváltozás az élelmiszer-biztonsággal is összefüggésbe hozható, hiszen hatással lehet a takarmány-alapanyagok mikotoxin-szennyeződésének kockázatára.
Komoly kihívásokkal telt az elmúlt egy év a tejipar számára, az EU-ban a növekvő tejtermelést jelentős árkorrekció követte, miközben a késztermékek ára is visszaesett.
Az Európai Unió tagállamaiban szigorúan tilos az állati eredetű élelmiszer-hulladékok feletetése az élelmiszertermelő haszonállatokkal.
Meghirdette a Portfolio Csoport idei rangos agrárdíjait, amelyek a legkiválóbb agrárgazdasági teljesítmények elismeréséül szolgálnak.

Elkészült a nyár óta várt akadémiai jelentés, egyértelmű választ adtak a kutatók az elterjedt konteóra.
Reményt keltő az elmúlt hetek időjárása, de ennél még sokkal több kellene - különösen az Alföldön.
Nem elegendő az optimalizálás, a teljes termesztési rendszert újra kell gondolni.
A vidéki térségek problémái Európa-szerte hasonlóak, a gazdálkodók azonban sokszor úgy érzik, hogy a döntéshozók magukra hagyják őket.
Cikkünkben Szűcs Róbertet, a Jammertal Borbirtok társtulajdonosát kérdeztük tapasztalatairól.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.