Magyar búzából készül a világhírű olasz tészta
Hová kerül az a búza, amit mi nem eszünk meg? Az olaszok a legnagyobb vevők.
Hová kerül az a búza, amit mi nem eszünk meg? Az olaszok a legnagyobb vevők.
Minden termelő bukik, aki nem kötött szerződést.
Debrecenben rendezik Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari ipari vásárát.
Komoly régiós verseny miatt fő a feje a hazai búzatermelőknek.
Az összes magyar húsos cég együttvéve is kevés az európai piacon. Sok a kapacitás, sok a feketéző.
Rengeteg dinnye lesz idén és egyelőre nincs ártrükközés.
Nem kapunk több agrártámogatást, egyesek mégis nagyot kaszálhatnak.
A bizottság szerint méltányosabb elosztást eredményez majd az új KAP.
Az új rendszer a tervek szerint 2015-től indul, 2014 pedig átmeneti év lesz.
1 milliárd forint beruházással új sütőipari üzemet létesít a Zalaco Zalaegerszegen.
Másfél évnyi intenzív egyeztetés van a politikusok mögött.
Magyarországon kitörési pont lehet az agrárium, de a sok bizonytalansági tényező a finanszírozói oldalon is erős fejfájást okoz.
Régen a ritka reformkísérletek egyike volt a hetvenes évek elején a bábolnai IKR által bevezetett termelési rendszer.
Vezető agrártermékké válhat a közkedvelt alkoholos nedű.

Fórián Zoltán: Az élelmiszer önrendelkezés az a kulcs, amire stratégiánkat építeni kell.
A munkaerőhiány, az aszály és a visszafogott jövedelmezőség is egyre komolyabb kihívást jelent a kertészeti ágazatban.
A baromfihús továbbra is a magyar agrárexport egyik meghatározó terméke, kivitele 136,6 ezer tonnát, értéke 401,4 millió eurót tett ki.
Miközben az Európai Unióban évente több millió tonna halat fognak ki, Magyarország továbbra is sereghajtónak számít a halfogyasztás terén.
A mezőgazdaság jövője a talaj állapotának megőrzésén, a korszerű technológiák alkalmazásán és a megfelelő szakmai tudás átadásán egyaránt múlik.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.