Kész a jelentés: nagyon gyenge lesz a termés idén a magyarok kedvenc gyümölcseiből
A szakma szerint feleannyi alma és körte terem idén, mint egy átlagos évben.
A szakma szerint feleannyi alma és körte terem idén, mint egy átlagos évben.
A következő cél a saját vágóhíd.
Ezekkel a tippekkel még a rettegett paradicsomvészt is elkerülheted.
Ez a rovar a dió legfőbb ellensége idén.
Úgy tűnik megállt a sertéshús felvásárlási árának éves emelkedése.
A magyar fogyasztás még mindig az uniós átlag alatt van.
Komolyabb mértékben emelkedhettek az élelmiszerárak, mint hittük volna.
Foghatják a fejüket a magyar gazdák.
Az alma, a szilva és a szőlő is veszélyben van.
Akár egyötödével is drágulhat a hazai termesztésű gyümölcsök fogyasztói ára.
Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, csak délután, este a Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott elszórtan zápor, zivatar kialakulhat
A sok napsütés mellett főként a Dunántúlon, illetve az északi megyékben gomolyfelhők képződnek
Általában több órára kisüt a nap, emellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés
De vajon meddig tart majd a visszarendeződés?
Előzetes meggypiaci árprognózist adott ki a 2020-as évre a FruitVeB.
A gilisztázás menő.
Lényegében elkaszálta az idei cseresznyeszezont a sok eső.
Zsinórban harmadik éve gyenge a gyümölcstermés.
A járványnál nagyobb károkat okozott idén az ágazatban a szélsőséges időjárás.
Északkeleten is megnövekszik a felhőzet, főleg arrafelé lehetnek hosszabb-rövidebb napos időszakok

Van, ahol több mint 20 ezer forintot kell fizetni egy kiló magyar málnáért itthon.
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló rendelet módosításának tervezetét.
Íme öt javaslat, ami javíthatna az EPR-rendszer hibáin.
A drónos felmérés drasztikusan felgyorsíthatja a biztosítási ügyintézést viharkárok után.
Így lehet egy lepusztult TSZ-területből földi paradicsom.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.