Rengeteg ilyen zöldség van a magyar boltokban: tele van velük minden
Rekordmennyiségű hazai termesztésű zöldség került a boltláncokba Magyarországon.
Rekordmennyiségű hazai termesztésű zöldség került a boltláncokba Magyarországon.
Bár szeptember elején már emelkedésnek indult a vöröshagyma ára, a termelők még ezzel a drágulással sem kerültek sokkal jobb helyzetbe.
Augusztus második hetében megkezdődött egy eleinte nem túl dinamikus áremelkedés Lengyelországban.
Ausztria: tartósan alacsony szinten ragadt be a vöröshagyma ára
A tavalyi áruhiányos évet követően túltermelési válság alakult ki és erre a volumenre a külpiacokon sincs kereslet.
Kora délelőttig túlnyomóan derült időre van kilátás, csak kisebb körzetekben lehet több felhős az égen, ahol kisebb zápor is előfordulhat
Bár kelet- és délkelet-európai exportra érkeztek érdeklődők, ez nem befolyásolta a vöröshagyma nagybani piaci átlagárát az iskolakezdés előtti héten.
A nagy szárazság ellenére is vannak zöldségek, amelyek idén jó termést hoztak, itt az idő elrakni őket télire.
Most van a szezonja a baracknak paradicsomnak, szilvának, paprikának és még megannyi finomságnak, amit jól lehet tartósítani.
A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható
A sok napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, és leginkább a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében alakulhatnak ki záporok, zivatarok
Bár idén kevesebb import vöröshagymára szorultunk, még így is rengeteg érkezik külföldről.
Hatalmas azon élelmiszerek mennyisége is, amit fel sem használunk, csak bontatlanul, érintetlenül megromolva hajítunk ki a szemetesbe.
A lanyha kereslet és a gyenge termés miatt változatlan a vöröshagyma ára a szomszédoknál.
Bővülő termelés és növekvő hatékonyság jellemzi a zöldségtermesztést Magyarországon.
A vöröshagyma nagybani piaci átlagára már alacsonyabb, mint két évvel ezelőtt az osztrákoknál.
A délkelet-európai exportpiacok megnyílása miatt nem csökkent tovább a hagyma ára az osztrák piacokon.
Óriási vesztese lehet Magyarország a klímaváltozásnak, mindezt az elmúlt évek kemény aszályai is bebizonyították.
Viszonylag csendes kereslet és csökkenő árak jellemzőek a vöröshagyma piacára Ausztriában.
A nyári szabadságok idején visszaeső kereslet és lefelé korrigáló árak jellemzik a hagyma piacát Ausztriában.

Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
A kiskerti növénytermesztés egyik legkritikusabb szakasza a vetés és az azt követő gondozás.
A szakértő szerint több régi cég is eltűnhet a magyar gabonapiacról, a helyüket pedig új szereplők tölthetik be.
A gyümölcs teljes sárgulását utóéréssel, gyakran etilén gáz alkalmazásával érik el.
A megunt hobbiállatokat sokan szélnek eresztik, de bele se gondolnak, mit okoznak ezzel.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.