Jön a Meztelen Kertészkedés Világnapja, de nem árt néhány dologra odafigyelni!

2005 óta létezik a Meztelen Kertészkedés Világnapja is egyben. A világnapot az újságíró Mark Storey és a permakultúra iránt elkötelezett Jacob Gabriel hívták életre, félig-meddig tréfából. Az ötletgazdák és alapítók azóta teljesen a háttérbe vonultak, és büszkén vallják, hogy a Meztelen Kertészkedés Világnapja nem tartozik egy szervezethez sem, hanem csak az embereké. A világnapnak nincs pontos dátuma, 2007 óta május első szombatja van fenntartva számára.

Jövő szombaton, azaz 2020. május 2-án lesz a Meztelen Kertészkedés Világnapja. Az immáron 16. alkalommal megtartott világnapot félig-meddig tréfából hozta létre Mark Storey és Jacob Gabriel, akiknek az eredeti víziójában még olyan gerilla akciók is szerepeltek, hogy a nap során váratlanul meztelen emberek ugorjanak elő egy mikrobuszból vagy furgonból, és meglepetésszerűen kertészkednek kicsit a döbbent járókelők szeme láttára. Ilyen provokatív eseményekre szerencsére sosem került sor, ugyanis az "alapító atyák" hamar visszavonultak mindenféle szervezéstől. Ahogy Mark Storey egyszer a New York Daily News kérdésére elmondta, egyetlen szervezet sem birtokolja a világnapjukat, illetve hogy ők ezt soha nem nagyszabású tömegrendezvényként képzelték el.

Nem arról van szó, hogy kertészek tömegei gyűlnek össze Seattle-ben, vetik le a ruhájukat, hogy aztán közösen megnyessenek pár bokrot

– mondta a világnappal kapcsolatban még 2013-ban Mark Storey.

Az első két világnap még szeptember 10-én volt, ám 2007-ben május első szombatjára mozgatták a dátumot, és azóta ezen a napon ünneplik az emberek a Meztelen Kertészkedés Világnapját. A kezdeményezés hamarosan nagy népszerűségre tett szert a naturisták között, akik szerint az úszás után a kertészkedés az a tevékenység, amellyel kapcsolatban a legtöbb ember hajlandó elgondolkodni rajta, hogy kipróbálná ruhák nélkül. Mások számára az teheti vonzóvá a világnapot, hogy egy könnyed, vidám, politikamentes és ártalmatlan megmozdulásról van szó, amihez nem kell az utcára vonulni és a nyilvánosság előtt megjelenni, az ember nyugodtan kipróbálhatja egy zártabb kertben, a teraszon, a balkonon, vagy akár a lakásban is. További előnyei a világnapon való részvételnek, hogy ez egy viszonylag egyszerű mód arra, hogy az ember egyenletesen lebarnuljon, és feltöltse a D-vitamin készleteit.

Van azonban néhány dolog, amire nem árt odafigyelni, ha úgy dönt az ember, hogy ad egy esélyt ennek a megmozdulásnak. Szinte minden naturista és testpozitív oldalon vannak tippek, ötletek és tanácsok, hogyan célszerű belevágni ebbe a kalandba, és mik azok a tevékenységek, amelyeket inkább kerüljünk el. Ezzel kapcsolatban készített egy gyűjtést a You Should Grow nevű, háztáji kertészettel foglalkozó oldal, amely az alábbi 11 pontban határozta meg, mit NE csináljon az ember a Meztelen Kertészkedés Világnapján:

  • Ne ültessünk rózsát, vagy más tüskés, szúrós növényt;
  • Ne ezt a napot válasszuk a kaktuszaink átültetésére;
  • Ne egy közösségi kertben dobjuk le a ruháinkat;
  • Ne menjünk méhek, darazsak, csípős rovarok közelébe;
  • Ne nyúljunk elektromos-benzines kerti szerszámokhoz;
  • Ne felejtsük el a kertészkedéshez és a fényképek készítéséhez szükséges segédeszközöket;
  • Ne felejtsünk el a napolaj vagy naptej használatát;
  • Semmilyen körülmények között ne pózoljunk egy talicskában ülve;
  • Ne guggoljunk le bokros, cserjés területen;
  • Ne másszunk fára;
  • Ne felejtsünk el gondoskodni az okostelefonunknak és a szerszámainknak megfelelő tartóról;
  • Lehetőleg ne egyedül csináljuk.

Az oldal kitér arra is, hogy ez egy vidám nap, amit nem szabad túl komolyan venni, ezért nagyon fontos, hogy az ember megossza az élményt a családjával, vagy a barátaival, illetve az, hogy semmiképp se hagyjuk el miatta a komfortzónánkat.


 
 
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

A tavasz közeledtével egyre több a munka odakint is.
Ezek a legfontosabb áprilisi teendők a kiskertben: itt a lista

Öntözési kisokos a kiskert tulajdonosoknak.
Mentsd meg a kerted a pusztulástól: Locsolj okosan!


Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu