A film központi mondanivalója az volt, hogy a klímaváltozás egyre súlyosbodó katasztrófákat okoz, például árvizeket, aszályokat, viharokat és erdőtüzeket.

Az elmúlt évszázad során, miközben a világ népessége megnégyszereződött, azonban az éghajlattal összefüggő természeti katasztrófák okozta halálos áldozatok száma jelentősen lecsökkent. Az 1920-as években évente átlagosan közel félmillió ember halt meg ilyen események következtében. Ma ez a szám 10 ezer alatt van – vagyis több mint 97%-os visszaesés történt. A gazdagabb és fejlettebb társadalmak jóval biztonságosabbá tettek bennünket, ami azt mutatja, hogy az alkalmazkodás és az ellenálló képesség sokkal hatékonyabban működik, mint ahogy azt a vészjósló narratívák sugallják.

A film azt állította, hogy a klímaváltozás miatt a hurrikánok gyakoribbakká és erősebbé válnak, a film plakátja pedig egy gyárkéményből kiáramló hurrikánt ábrázolt. A globális adatok szerint ezzel szemben a hurrikánok gyakorisága és a bennük rejlő energia enyhe csökkenést mutat 1980 óta, amikortól részletes műholdas adatok állnak rendelkezésre.

Az erdőtüzek hasonló mintát követnek. A NASA adatai szerint az elmúlt negyedszázadban globálisan több mint 25%-kal csökkent az éves átlagban leégett terület nagysága. Bár az utóbbi években az USA-ban a nem megfelelő erdőgazdálkodási gyakorlat miatt nagy tüzek pusztítottak, az 1930-as évek Dust Bowl-korszaka ötször rosszabb volt. Az összes többi kontinensen csökkent az erdőtüzek száma.

A film elhíresült módon a jegesmedvéket a közelgő ökológiai összeomlás szimbólumaként mutatta be, azt sugallva, hogy az olvadó jég miatt vízbefúlnak. A valóságban a jegesmedvék száma több mint kétszeresére nőtt: az 1960-as évekbeli 12 ezerről napjainkra több mint 26 ezerre. A történelem során az elsődleges veszélyt a vadászat jelentette, nem pedig a klímaváltozás, és Al Gore állításai 20 évvel később egyszerűen tévesnek bizonyultak.

Al Gore cselekvést sürgető felhívása költséges kibocsátás-csökkentési intézkedéseket váltott ki.

A fosszilis energiahordozók felhasználása mégis tovább nő, mert az olcsó és megbízható energia hajtja a növekedést, és a globális kibocsátás 2006 óta szinte minden évben rekordot döntött.

Még nagyon messze vagyunk a zöld átmenettől. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint 2006-ban a világ a teljes energiafelhasználásának (nem csak a villamos energia terén) 82,6%-át fosszilis energiaforrás biztosította. 2023-ban, az utolsó olyan évben, amikorra rendelkezésre állnak globális adatok, ez az arány 81,1% volt. Ilyen lassú folyamatok mellett több mint hat évszázadba telik, mire ez a mutató nullára csökken.

Al Gore üzenete mégis egyértelmű volt: a klímavédelmi megoldások már rendelkezésre állnak, csak a fejlett országok politikai akaratára van szükség a gyors és határozott megvalósításukhoz.

Bár a nap- és szélenergia technológiái jelentősen olcsóbbak lettek, alapvetően továbbra is időszakos jellegűek: csak akkor termelnek energiát, amikor süt a nap vagy fúj a szél. A modern társadalmaknak megbízható, a nap 24 órájában rendelkezésre álló villamos energiára van szükségük, ami jelentős tartalékrendszereket – jellemzően fosszilis forrásból működő erőműveket – tesz szükségessé. Az emberek azt hiszik, hogy az akkumulátorok nagy szerepet játszhatnak, de szinte mindenütt a világban csak néhány 10 percre elegendő akkumulátorkapacitással bírnak.

Ennek eredménye az, hogy végül kétszer fizetünk: egyszer a megújuló energiaforrásokért, másodszor pedig a megbízható tartalék infrastruktúráért. A film szándékosan naiv keretezése figyelmen kívül hagyta ezeket a műszaki és gazdasági realitásokat.

A klímavédelmi intézkedések költségei 2006 óta globálisan meghaladták a 16 ezer milliárd dollárt. Csak az Egyesült Államokban az inflációcsökkentő törvény több százmilliárd dollárt öntött a zöld technológiákba.

Az emisszió mértéke azonban nőtt, mert a fejlett világ erőfeszítései figyelmen kívül hagyják azt a valóságot, hogy a fejlődő országoknak olcsó és megbízható energiára van szükségük a szegénység csökkentéséhez.

A gazdag országok a 21. század hátralévő évtizedeiben a kibocsátások 13%-át teszik ki. A többi olyan feltörekvő nagy országokból, térségekből származik, mint Kína, India és Afrika. Még ha az összes fejlett ország az évszázad közepére el is érné a nettó zéró kibocsátást, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete szerint ez kevesebb mint 0,1°C-os felmelegedést akadályozna meg 2100-ig.

Al Gore apokaliptikus klímaelőrejelzései rosszul öregedtek.

Bár a klímaváltozás valós probléma, a legjobb bizonyítékok azt mutatják, hogy a felmelegedés 2100-ig mindössze 2-3%-kal csökkentheti a globális GDP-t. A nagyobb kontextus is számít: az ENSZ becslése szerint az évszázad végére egy átlagember 450%-kal lesz gazdagabb, mint ma. Az éghajlati hatásokkal együtt pedig "csak" 435%-kal lesz gazdagabb. Arról van szó tehát, hogy sokkal jobban járunk így is, a klímakérdés csak nagyon picit rontja az összképet.

A film legnagyobb hibája az volt, hogy nem az okosabb megközelítések mellett érvelt. Az innovációt kell előtérbe helyeznünk. A zöldtechnológiai kutatás és fejlesztés – jobb akkumulátorok, fejlett nukleáris energia, fúzió – csökkentheti a költségeket, és így a tiszta energia olcsóbbá válhat a fosszilis energiaforrásokhoz képest. Az alkalmazkodás kis költségek mellett életeket menthet: védőgátak, szárazságtűrő növények, korai figyelmeztető rendszerek. A gazdasági fejlődés pedig milliárdnyi embert emel ki a szegénységből, és ezzel erősíti az ellenálló képességet.

Két évtizeddel később a Kellemetlen igazság arra emlékeztet minket, hogy a pánik rossz tanácsadó a szakpolitika számára. Ha a költséghatékony megoldásokra – innovációra, alkalmazkodásra, fejlesztésre – összpontosítunk, azzal ezer milliárdokat spórolhatunk meg, és sokkal többet tehetünk az emberek és a klímavédelem érdekében.