Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A tavalyinál közel két héttel korábban, már a hétvégén szüretelhető Érden a magyar nemesítésű Rita, a világ legkorábban érő cseresznyefajtája - áll a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.
A tájékoztatás szerint az enyhe télnek és a korai tavasznak köszönhető a szokásosnál korábbi cseresznyeérés. Apostol János, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy a terméskilátások rendkívül jók, sok gyümölcs van a fákon, azonban az elmúlt napok hűvösebb és csapadékosabb időjárása miatt a korai fajták húsa elkezdett repedni.
A gazdák egyenletes öntözéssel és a gyümölcsfák fóliával való letakarásával is tudnak a hirtelen sejtnyúlás, sejtgyarapodás ellen védekezni, amely a repedést okozza - tette hozzá. A szakértő közölte, hogy a Rita prémiumminőségű, nagy szemű, zamatos gyümölcs, szemben a régebbi korai fajtákkal, mint a Pomázi hosszúszárú vagy a Münchebergi korai.
Érden a hétvégére várják a teljes érést, azonban a melegebb időjárásnak és a kevesebb csapadéknak köszönhetően a déli megyékben már a hétvége előtt szedhető lehet a gyümölcs.