Lánctalpas kombájnnal küzdenek a gazdák az Alföldön

MTI
A megye mintegy 5-6 ezer hektáron átnedvesedett, illetve belvízben álló szántóterületén ebben az évben már nem tudják elvégezni a tervezett betakarítási és talajelőkészítési munkákat a gazdák - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Bács-Kiskun-Szolnok megyei szervezetének elnöke az MTI-vel.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Domján Gergely elmondta: július óta területi átlagban 750-1000 milliméter csapadék hullott az Alföldnek ezen a részén, mely az itt megszokott egész éves mennyiség 150-180 százaléka. A mennyiségnél is nagyobb gondot okoz azonban, hogy az esőzések zöme az év második felében, a szántóföldi növénykultúrák többségének vízigényes növekedési periódusa után érkezett - tette hozzá. Az őszi esők, valamint az új munkaügyi jogszabályok, melyek miatt az év végéig 5 nap kivételével mindenképpen ki kell adni a dolgozók szabadságát, folyamatosan hátráltatták, helyenként meg is akadályozták a talajmunkát és a betakarítást.

A 36 970 hektár közel 96 százalékán learatott napraforgóból a korábban becsülthöz képest kevesebb termés lett és a hozam is gyengébb - 2,38 tonna - az előre jelzett hektáronkénti 2,5 tonnánál. A jelenleg is vízben álló táblarészeket már nem takarítják be. Az idén hektáronként 7 tonnás termésátlagot produkáló kukoricánál még rosszabb a helyzet, helyenként a speciális technika bevetésének két és félszeres költségét is vállalva az elmúlt hetekben már lánctalpas kombájnnal próbálták menteni a menthetőt a gazdák - fogalmazott az elnök. Ám miután többnyire ezek a gépek is elakadtak, a munka nem halad, a legfrissebb adatok szerint a növény 97 123 hektáros megyei termőterületének negyedét még mindig nem tudták learatni.

Hasonlóan jelentős elmaradás mutatkozik a máskor év végére már maradéktalanul befejeződő őszi talajmunkákban is: a közel 130 000 hektáron tervezett mélyszántásból alig 88 000 hektár készült el - közölte. A vetési szándékok ugyanakkor szinte teljes egészében teljesültek: őszi káposztarepcéből 13 335, őszi árpából 30 469, búzából 69 255, míg triticaléból 22 050 hektáron került mag a Bács-Kiskun megyei szántóföldekbe. Gondot itt inkább az okoz, hogy 1144 hektár őszi vetésű növény áll víz alatt, melyek egy részére - várhatóan több száz hektárnyira - pusztulás vár - tájékoztatott a vezető. Domján Gergely szerint amint az időjárás lehetővé teszi, a gazdák pótolni fogják az elmaradt talajmunkákat, ám minél tovább tart a kényszerpihenő, az annál inkább a jövő évi termés rovására megy. Ráadásul egy újabb enyhe tél esetén az idén komoly károkat okozott gombabetegségek és pocokinvázió is további súlyos veszteségeket okozhat 2015-ben.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Kramer szerviz KITE alapokkal (x)

A gépek megítélését a műszaki tartalmon túl nagyban meghatározza, hogy karbantartás és meghibásodás esetén a javításuk milyen hatékonysággal történik.

Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?