Brutálisan drágult a paradicsom, zuhant a krumpliár (2.)

agrarszektor.hu
Tavaly novemberben a mezőgazdasági termelői árak 6,8 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a növényi termékek ára 8,3, az élő állatok és állati termékeké 4,5 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az év első tizenegy hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 5,9 százalékkal csökkentek 2013 azonos időszakához képest, a növényi termékek ára 9,1, az élő állatok és állati termékeké 0,7 százalékkal mérséklődött. A legnagyobb mértékben, 45 százalékkal a krumpli ára csökkent, a paradicsom viszont 74 százalékkal drágult egy év alatt.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

2014 első tizenegy hónapjában a gabonafélék ára 8,6, az ipari növényeké 7,8, a burgonyáé 21 százalékkal maradt el a 2013 azonos időszakitól. A zöldségfélék ára 2,8, a gyümölcsféléké 19 százalékkal csökkent a 2013. január-novemberihez képest. A gyümölcsféléknél, az őszibarack kivételével, minden jelentősebb terméknél csökkentek az árak. Egy évvel korábban, 2013. január-novemberben 8,1 százalékos mérséklődést mért a KSH éves bázison, a növényi termékek termelői ára akkor 14,2 százalékkal csökkent, míg az élő állatok és állati termékeké 3,8 százalékkal nőtt.

Tavaly novemberben a gabonafélék ára 6,7 százalékkal csökkent 2013. novemberhez viszonyítva. A búza ára 2,5 százalékkal nőtt, a kukoricáé 10 százalékkal csökkent 2013 novemberéhez viszonyítva. Mindkét növény termésmennyisége kiemelkedő volt 2014-ben. Az ipari növények ára 6,9 százalékkal maradt el a 2013. novemberitől, ezen belül a napraforgó ára 3,8 százalékkal csökkent. A burgonya ára 45 százalékkal maradt el a 2013. év azonos időszakitól.

Szakértők a burgonyárak zuhanását részben a jó hazai terméssel, részben a csapadékos idő miatti rosszabb minőséggel indokolják. Az egy évvel korábbinál sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a betárolt készletek megromlanak, ezért a termelők, illetve a kereskedők kénytelen gyorsabban és olcsóbban túladni a terményen, ez pedig árcsökkenést okoz.


MTI-fotó: Nagy lajos

A zöldségfélék ára 9,7 százalékkal emelkedett 2013. novemberhez képest. A termékcsoporton belül a zöldpaprika és a paradicsom volt a legnagyobb jelentőségű ebben az időszakban. Mindkét termék ára nőtt, a zöldpaprikáé 2,5, a paradicsomé 74 százalékkal. A gyümölcsfélék ára 29 százalékkal maradt el a 2013. novemberitől, ezen belül az almáé 34, a szőlőé 26 százalékkal csökkent.

Ezzel is magyarázzák a krumplipiaci anomáliákat
Kiegyensúlyozottabbá kellene tenni a hazai burgonyatermelés, mert míg korábban a kevés termés okozott gondokat, addig most az ágazat idei legnagyobb problémája a túltermelés - jelentette ki az MTI-nek Polgár Zsolt, a PE Burgonyakutatási Központ igazgatója. A kedvező időjárás miatt az elmúlt évben több burgonya termett, illetve a korábbi évek magasabb ára miatt többen kezdtek el foglalkozni burgonyatermesztéssel. A piacon így a burgonyát a tavalyelőtti ár harmadáért, kilogrammonként 30-35 forintért lehet csak eladni a felvásárlóknak. Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára szerint a burgonyatermesztés a szántóföldi növénytermesztés 3 százalékát teszi ki. Jelenleg 18 ezer hektáron termesztenek burgonyát, de a termelésbiztonságot - hogy a gazdák nagyobb területen termeljenek burgonyát - öntözéssel el lehet érni, így néhány éven belül mintegy 20 ezer hektárra nőhet a vetésterületet.

A paradicsompiacon szakértők szerint tavaly két ellentétes folyamat zajlott le. A jó termést hozó ipari paradicsomot még olcsón vették át a feldolgozók, a csapadékos időjárás viszont a szántóföldi paradicsomtermelést szeptemberre csaknem "lenullázta". Onnantól viszont szinte csak fóliás termés juthatott a piacra, ez pedig az augustusig alacsony paradicsomárak látványos növekedéséhez vezetett.

MTI-fotó: Rosta Tibor

Az élő állatok termelői árszintje 6,2 százalékkal csökkent 2013. novemberhez viszonyítva. A vágósertés és a vágómarha termelői ára hasonló mértékben, 9,4, illetve 10 százalékkal mérséklődött. A sertés felvásárlási ára 2014 augusztusa óta folyamatosan csökkent, novemberben 357 forint volt kilogrammonként, ami az elmúlt három év óta a legalacsonyabb ár. A baromfi ára összesen 3,5 százalékkal maradt el a 2013. novemberitől.

2014. novemberben az állati termékek ára 0,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A tojás ára 13 százalékkal nőtt, a tej termelői ára 4,7 százalékkal mérséklődött. A tej felvásárlási ára a 2014. februári (114 forint/liter) csúcs óta folyamatosan csökkent, novemberben literenként 101 forint volt.

"Az agrárszektorban folytatódik a termelői árak csökkenése, de ezzel együtt is jó évet zárhat az ágazat" - kommentálta a friss statisztikákat Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője. "A novemberben 6,8%-kal mérséklődő mezőgazdasági árak beleillenek az eddigi trendbe. Emellett a következő hónapok várakozásait is jól mutatják, hiszen a következő hónapokban további csökkenésre lehet számítani. Mivel a termelői árak mellett az alapanyagok árai is mérséklődnek, így a hatékonyan működő gazdaságok számára az alacsony eladási árak éves szinten vélhetően nem fognak komoly problémát okozni. A teljes évet nézve pedig a 2014-ben jól teljesített a szektor" - mondta el a szakember. "A szektor most leginkább az új támogatási rendszer elindulását várja, és akik már eddig kérték a támogatások megelőlegezését, azok az alacsony áron be is tudtak készletezni az aratást követően rendkívül alacsony árú takarmány alapanyagokból" - tette hozzá.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?