Füvesítene a telken? - Nem mindenből lesz szép, zöld gyep

agrarszektor.hu
Kivont a forgalomból öt fűmagkeveréket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Főként a csírázóképességet találták rossznak.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Kilenc sport fűmagkeveréket vizsgált márciusban úgynevezett Szupermenta terméktesztjén a Nébih. Ellenőrizték a keverékek tisztaságát, az idegen magok és rohadt szemek mennyiségét, a GMO-tartalmat, az összetevők arányát és a csírázóképességet. Szintén megvizsgálták, hogy a termékek származására utaló fémzárszámot feltüntették-e a csomagoláson.

A Nébih tájékoztatása szerint a leggyakoribb probléma a keverékek csírázóképességével volt. Akadt olyan összetevő, amely a jogszabályban előírt 75 százalékos csírázóképesség helyett csupán 8 százalékot ért el. Előfordult az is, hogy az összetevők aránya jócskán eltért a kiszerelő által ígérttől, vagy magas volt a keverék úgynevezett idegen mag tartalma, illetve jelölési hiányosságok is adódtak.

A minőségi előírásoknak nem megfelelő termékek nem nevezhetők vetőmagnak és forgalmazásuk tilos - hangsúlyozza a Nébih. A feltárt problémák miatt öt fűmagkeveréket kivontak a forgalomból, illetve eljárást indítottak a forgalmazókkal szemben. Kedvező eredményként értékelték viszont, hogy a vizsgált tételek egyike sem tartalmazott GMO-t.

MTI-fotó: Oláh Tibor

A fűmagkeverékek - az ideális gyepfejlődés érdekében - különböző fűfajokat tartalmaznak eltérő arányban. Bár ezeket eredetileg a mezőgazdaságban használták, mára a közterületeken, a házikertekben és a sportpályákon is fontossá váltak.

Egy rendhagyó kedveltségi vizsgálati kísérlettel azt is ellenőrizték, hogy a fűmagkeverékek mekkora hányadából lesz szép, egészséges gyep, majd az adatokat összevetették a termékek árával. A rangsort az alapján állították fel, mekkora a költsége egy négyzetméter földterület befüvesítésének. A lista élén az Agro Largo Kft. Profi Garden Stadion Sport fűmagkeveréke végzett, amelyet a Magic Garden Biliárd Sport követtet. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a KITE Aprómag Kft. által forgalmazott Turfline Sport fűmagkeverék állhatott.

A vizsgálatokról és a kísérleti eredményekről itt lehet további részleteket olvasni.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?