Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
Súlyos bevételkiesést okoz a nyári aszály és hőség a kukoricatermelőknél 2017-ben. Biztos, hogy az idei termésmennyiség jelentősen csökken tavalyhoz képest. A KSH szerint a gazdálkodók az elmúlt évben összesen 8,73 millió tonna kukoricát takarítottak be 8,63 tonnás hektáronkénti hozamok mellett. Az eddigi idei aratási eredmények ugyanakkor - közölte a közelmúltban Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára - 6,3 tonna körül alakulnak, és a tárca most 6,0-6,5 tonnás országos termésátlaggal számol.
Ebből kiindulva az ez évi össztermés - egymillió hektárt némileg meghaladó területet figyelembe véve - 6,0-6,5 millió tonna lehet. Ez azt is jelenti, hogy akár 2,0-2,5 millió tonnával kevesebb kukorica teremhet 2016-hoz képest, és ez 20-30 százalékos visszaesést eredményezhet.
Az agrártárca adatai szerint a tonnánkénti felvásárlási átlagát tavaly 38,5 ezer forint volt, most pedig 43 ezer forint körül mozog. Így mind változatlan, mind folyóáron számolva az aszály és hőség miatti veszteségek megközelíthetik, illetve meghaladhatják a 100 milliárd forintot is.
A terméskiesés jelentősen csökkentheti a mezőgazdaság idei kibocsátását, illetve GDP-hozzájárulását is. Ennek kapcsán ismét kiújulhat az ágazati vita arról, hogy az agrárium teljesítményét mennyire határozzák meg a technológiai eljárások és az időjárási körülmények. Az idei tapasztalatok azt mutatják, hogy a kukoricatermelés mennyiségét és eredményességét döntően az időjárás szabja meg.











