Esősre fordult az időjárás, az utolsó pillanatban

agrarszektor.hu
Az aszály miatt a kalászos gabona 30 százaléka veszhetett kárba - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Talán nem ennyire vészes a helyzet, ugyanis kifejezetten csapadékosra fordult az időjárás. Rá is fér a földekre, még mindig hiányzik 25-50 mm csapadék.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Ma estig többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. A csapadékzóna tovább halad észak felé, így szinte országszerte számíthatunk esőre, záporra, kezdetben helyenként zivatarokra is. Az északi, északkeleti szél az Alpokalja, illetve a Zemplén térségében megerősödik, de egy-egy viharos lökés is előfordulhat. Hajnalra 3 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet, nyugaton számíthatunk az alacsonyabb értékekre.

Április 26-án rendezi meg a Portfolio gazdasági portál a Nyugat-magyarországi Agrárfórumot, amely a Pápai Agrárexpó első számai szakmai rendezvényének számít. A kiemelt témák között szerepel az agráradózási reform, a generációváltás és a sertéságazati helyzet. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráljon most!

Csütörtökön napközben jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre, elsősorban a keleti tájakon süthet ki a nap. Több helyen várható eső, záporeső, elszórtan, nagyobb eséllyel a délkeleti országrészben zivatar is kialakulhat. Jelentősebb mennyiségű csapadékra elsősorban a Dél-, Délnyugat-Dunántúlon van kilátás. Az északi, északkeleti szél több helyen megerősödik, az Alapokalja térségében és az északkeleti megyékben helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 10 és 19 fok között várható, de a Nyugat-Dunántúlon 6 és 10 fok közötti értékek is valószínűek.

Pénteken is túlnyomóan borult lesz az ég. Az ország nagy részén eső, zápor várható. Az északi, északkeleti szelet többfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 15 fok között alakul, kelet felé haladva lesz egyre melegebb.

A hétvégén már csökken a csapdékhajlam, de még mindig előfordulhatnak kisebb esőzések, ami nagyon biztató. Tegnap hajnalban ugyanis míg mindig 50 mm csapadék hiányzott a talaj felső, 50 centis rétegéből:

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?