Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
Az elmúlt 12 napon főleg a Dunántúl nyugati felén esett nagy mennyiségű csapadék, míg az előző bő három hét során az ország nagy részén 60-110 mm csapadék hullott, csak a Tiszántúlon esett ennél kevesebb, mintegy 45-60 mm. Így a száraz október után a 90 napos csapadékösszeg - főleg délnyugaton és keleten - még elmarad az átlagtól, ugyanakkor északon már meghaladja azt. A talaj nedvességgel való feltöltődése nagyon jól halad, a felső 50 cm-es réteg a Tiszántúl kivételével gyakorlatilag telítetté vált.

A hőmérséklet hetek óta jóval az átlagos felett alakul, ami hozzájárult az őszi káposztarepce és a kalászosok fejlődéséhez, megerősödéséhez. A korábban egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez az elmúlt hetek csapadékos és tartósan enyhe időjárása ideális körülményeket teremtett. Kifejezetten kedvező kilátásokkal várhatják a telet ezek a növények.
Csütörtökig kevesebb csapadék várható, és a hőmérséklet is visszaesik pár fokot, de jelentős lehűlés, komoly fagy nem várható. A következő, csapadékot is hozó frontrendszer valószínűleg kedden-szerdán érkezik, immár nyugat felől, azaz kissé átalakul az időjárási rendszerek áramlási mintázata térségünkben. A következő 4-5 nap során területi átlagban 5-10 mm csapadék valószínű. A maximumhőmérséklet jellemzően 10, a minimumok pedig többnyire fagypont fölött alakulnak. Gyenge fagy inkább hétfőn vagy kedden reggelre várható. Ennek megfelelően a talaj hőmérséklete lassan csökken majd a következő napokban.











