Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
A megyei rendőr-főkapitányságoktól igyekeznek különleges hatósági engedélyt kérni a magyar-román határtól távolabb eső zöldség- és gyümölcstermelő vállalkozások annak érdekében, hogy be tudják léptetni az országba az idei betakarításhoz szükséges erdélyi idénymunkásokat. Az engedélyek megszerzéséhez személyre szóló meghívóleveleket kell bemutatni, és garantálni kell azt is, hogy a vendégmunkások csak a szálláshelyek és a földek között mozoghatnak.
Ágazati becslések szerint a hazai zöldség- és gyümölcstermelők a betakarítási munkálatokhoz általában 25-30 ezer külföldi idénymunkást alkalmaznak, akik zömmel Erdélyből, kisebb részben Kárpátaljáról érkeznek. A koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések és határellenőrzések azonban az idei szezonban nehezítik a magyarországi belépést és munkavállalást. Született ugyan egy magyar-román kormánymegállapodás a határon ingázók helyzetének könnyítéséről, de ez csak a határsáv 30 kilométeres körzetében teszi lehetővé a rendszeres átjárást.
![](https://cdn.agrarszektor.hu/hirek/image1588058108-0.jpg)
A kieső külföldi munkaerőt azért nehéz hirtelen pótolni, mert a zöldségek és a gyümölcsök betakarítása tapasztalatra van szükség. Ez a jellemző a nemrég befejeződött spárgaszedésre, és még inkább igaz a most kezdődő fóliás szamócaszüretre. Emellett a betakarítás kézimunkát és fáradságot igénylő munka, ezért sokan nem is szívesen vállalkozna erre.
A zöldség- és gyümölcstermelők munkaerőhöz-jutási esélyeit rontja, hogy a jelentős munkaerőhiánnyal küzdő Németország és Anglia olyan béreket ígér a külföldi mezőgazdasági idénymunkásoknak, hogy Erdélyben is sokan inkább oda köteleznék el magukat. Ezért a hazai vállalkozások kényszerűségből azzal is megpróbálkoznak, hogy betanítsák azokat az itthoni munkavállalókat, akik a járvány miatt más ágazatokban átmenetileg vagy végleg munkanélkülivé váltak.
Az Európai Unió a napokban a járvány miatt gyakorlati útmutatót adott ki annak érdekében, hogy könnyítse a kiemelt fontosságú munkát végzők mozgását a tagállamok között. Eszerint az Európai Bizottság támogatja a tagállamokat abban, hogy összehangolt szabályozással biztosíthassák a zökkenőmentes határátlépéseket olyan kritikusnak számító ágazatokban, mint amilyen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar is.