Jön a magyar agrárium kihagyhatatlan toprendezvénye, az Agrárszektor Konferencia | 2023. november 29-30., Siófok
A rendezvény az éves agráresemények összegzése és értékelése mellett hosszabb távú jövőképet is felvázól a résztvevők számára a megalapozott fejlesztési és beruházási döntésekhez. A konferencián a hazai államigazgatási, banki, vállalati és érdekképviseleti szféra csúcsvezetői nyújtanak első kézből származó, releváns információkat, amelyek az agrárgazdaság valamennyi szereplője – a termelők, az élelmiszergyártók és a kereskedők – számára egyaránt hasznos tájékoztatásul szolgálhatnak.
SZAKTANÁCSADÓK FIGYELEM! - NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA ÁLTAL AJÁNLOTT RENDEZVÉNY! 4-4 pont kapható az eseményen való részvételért. (A kredit pont érvényesítéséhez mindkét nap külön regisztráció szükséges a helyszínen!)
Az árak szárnyalását a növénytermesztési és kertészeti termékek februárban és az év első két hónapjában egyaránt 13,1 százalékos drágulása okozta. Az élő állatok és állati termékek árszintje tavaly márciusban emelkedett éves összevetésben utoljára, idén februárban 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az állati termékek átlagos árcsökkenését a tojás ára okozta 12,6 százalékos mérséklődésével a tavaly februári magas bázishoz képest, amikor 21,6 százalékkal volt egy évvel korábbi árszintje felett. A tej felvásárlási ára a tavaly február szinten maradt. Ezzel szemben a gabonafélék átlagosan 15,5 százalékkal voltak drágábbak februárban az egy évvel korábbinál, ezen belül azonban a búza 24,9 százalékkal, a kukorica viszont csak 3,9 százalékkal került többe.

A növényi termékek áremelkedését leginkább a burgonya árának 89,2 százalékos és a zöldségfélék átlagosan 50 százalékos drágulása okozta. A vöröshagyma ára több mint duplájára, 101,5 százalékkal emelkedett, a sárgarépa 80,1 százalékkal, a fejes káposzta 113,7 százalékkal drágult. Ehhez képest szinte mérsékeltnek tűnik a karfiol 59,2 százalékos, paradicsom 44,6 százalékos, az uborka 26,4, a fejes saláta 26 százalékos éves áremelkedése.
A gyümölcsök ára ugyanakkor 18,8 százalékkal csökkent tavaly februárhoz képest. Az alma 22,4, a körte 1,9 százalékkal olcsóbb, mint tavaly februárban volt.
A vágóállatok felvásárlási árának csökkenését a sertések árának 3,4 százalékos és a vágómarha árának 9,1 százalékos visszaesése idézte elő. A baromfi szerény 0,6 százalékkal drágult, a tyúk és a pulyka ára 1,8 százalékkal emelkedett, az élő kacsa és a liba viszont 1,7, illetve 3,8 százalékkal olcsóbb lett tavaly február óta.