Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapestre, valamint Pest, Békés, Veszprém, Somogy, Fejér, Tolna, Baranya, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Komárom-Esztergom, Nógrád és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Azt írták, kedden a nap második felében főként az északkeleti és az északi megyékben, valamint a Nyugat-Dunántúlon alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez viharos szél (óránkénti 60-90 kilométeres, néhol ennél is erősebb) és jégeső társulhat (akár nagyobb méretű jéggel). Egy-egy gócban nagyobb mennyiségű (általában 10-25, esetleg 25 milliméternél is több) csapadék hullhat.
Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken azonban 10, 11 fokot is mérhetnek. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 29 és 33 fok között várható, ugyanakkor északkeleten néhol csupán 27, 28 fok valószínű.











