Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
A településfásítást a 2019-ben kezdődött Országfásítási Program részeként indította az agrártárca 2020 júniusában - írja közleményében az Agrárminisztérium. A kezdeményezés célja kettős: egyrészt hozzájárul a 10 ezer főnél kisebb lélekszámú települések levegőminőségének és életkörülményeinek javításához, a zöldterületek bővüléséhez, másrészt a Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre álló, az önkormányzatok számára is elérhető erdészeti támogatásokra is felhívja a figyelmet - emlékeztetett Nagy István. A miniszter hangsúlyozta, hogy már az elindítása utáni első pillanatokban is hatalmas volt az érdeklődés a lehetőség iránt, a programban rendelkezésre álló 12 ezer sorfa néhány óra alatt gazdára talált, miközben többszörös volt a túljelentkezés a kiírásra.
Az őszi időszakban 211 településen, összesen 5499 fát ültettek el a helyi közösségek az erdészeti szakemberek közreműködésével. Ezt tavasszal újabb 6752 darab sorfa elültetése követi, 265 településen. A jellemzően 10-14 centiméter törzskörméretű, konténeres vagy földlabdás előnevelt sorfák 2-5 méter magasak.
A program azonban jóval túlmutat a fák elültetésén - tette hozzá a tárcavezető. A faültetést a legtöbb helyen közösségi esemény részeként szervezik meg, bevonva ezzel a települések lakosságát. A kampánynak köszönhetően pedig sokszázezer emberhez jut el a program, és a támogatási lehetőségek híre - hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.
Nagy István úgy fogalmazott: az erdők megmaradása és gyarapodása jövőnk záloga. Védelmükkel biztosítani tudjuk a biológiai sokféleség megőrzését, az ország környezeti állapotának javulását, és így az egészséges élelmiszerek előállítását. Fel kell ismernünk, hogy erdeink különleges bánásmódot, megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. Az Agrárminisztérium célja ezért az, hogy minél többen vegyék igénybe az erdőtelepítésre elkülönített támogatásokat - húzta alá az agrártárca vezetője.