Tombola és értékes nyeremények az Agrárszektor 2025 konferencián!
Tombolával és értékes nyereményekkel várjuk az Agrárszektor konferencia résztvevőit az esemény 2. napjának végén! FŐNYEREMÉNY: Az AXIÁL Kft. felajánlásából a szerencsés nyertes egy Fűnyírótraktor Portland Hawk H9212RD-rel lesz gazdagabb!
Szerezze meg jegyét most még Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén!
Jelentős igény mutatkozott az idei, őszi vetőmagvásárlási-szezonban a gazdák részéről az őszi árpa iránt, ám a jelek szerint a piacot némileg felkészületlenül érte a fokozott érdeklődés. Korábban a lapunknak nyilatkozó piaci szereplők úgy vélték, akár 10-12 százalékkal is nőhet idén az őszi árpa vetésterülete, hiszen a növény az elmúlt évek szélsőségei és aszályai ellenére is megbízhatóan teljesített, így biztos termésével és korai bevételével fontos kapaszkodót jelenthet a gazdáknak.
Az így gondolkodó termelők azonban azzal szembesültek a piacon, hogy kevés a rendelkezésre álló, fémzárolt árpa-vetőmag.
Ugyanaz jutott eszébe mindenkinek
Az árpa-vetőmag esetében valóban van ilyen probléma, hiány, de a búzánál biztos, hogy nincs ilyen gond, ahogy a tritikálé esetében sem hallottam ilyenről
– mondta el az Agrárszektornak Perczel Péter, az Isterra Közép-Európa Kft. cégvezetője. Hozzátette:
A jelenség hátterében az áll, hogy egyszerre túl sok gazda fordult az árpa felé.
Az árpa esetében a hiány oka alapvetően az, hogy vonzóvá vált a növény a termelők szemében. Az árpa ára az idén sokkal jobban megközelítette a búzáét a korábbiakhoz képest, ráadásul nagyobb volt az átlagtermése, ezért nagyon sokan visszatérnek most az árpatermesztéshez. Ezt erősíti az is, hogy a klimatikus viszonyok, az aszály miatt érezhető egy elfordulás a tavaszi vetésű nagy kultúráktól, elsősorban a kukoricától.
A kukorica helyett sokan keresik az alternatívát, az árpa pedig olcsóbban termeszthető, mint a búza egy adott eredményszint elérése érdekében.
A piac nem számított ekkora keresletre
Néhány évvel ezelőtt az árpa vetésterülete elérte a maximumát, azóta minden évben csökkent a vetésterület. Mindez azt is jelentette, hogy kevesebb volt a vetőmagszaporítás, nem készültek a fajtatulajdonosok annyi fémzárolt vetőmaggal, hiszen korábban nem volt rá nagyobb igény a csökkenő vetésterület miatt.
Most viszont nőtt a terület és senki nem gondolt arra, hogy az igények ilyen mértékűek lehetnek.
Hozzátette: az őszi árpa vetése lassan a végéhez közeledik, a következő hetekben a tavaszi árpa őszi vetése lesz esedékes.
Elkapkodták az árpát
Rózsa Ádám az EAG Zrt. növénytermesztési főágazatvezetője megerősítette, hogy az árpa vetőmag gyakorlatilag elfogyott, nagyon hamar elvitték a gazdák a rendelkezésre álló mennyiséget.
Akinek van még szabad készlete, az nagy kincsnek számít.
Búzából viszont jelentős szabad készletek vannak. A szakember szerint sokan visszavetik a sajátot, így hiába fog nőni a vetésterület, a fémzárolt vetőmagok értékesítésében nincs változás. Rózsa Ádám szerint a búzát illetően van még valamennyi piacon, de a vetőmagvásárlások hozzávetőleg 80 százaléka már itt is megtörtént.
Már hiány van
Szabó Péter, a vetőmag-előállítással is foglalkozó, így speciális helyzetű Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. növénytermesztést felügyelő vezérigazgató-helyettese az Agrárszektornak elmondta, hogy nagyon jó szezonjuk lesz, sok vetőmagot el tudtak adni. A vállalkozásnál egyébként martonvásári fajtákat szaporítanak licensz alapján, de a bértermeltetésben is részt vesznek.
Szabó Péter elmondta, hogy az árpa mind elment, abból már hiány van, és idén a tritikáléból is sokat tudtak értékesíteni. A búzát illetően a szakember úgy nyilatkozott, hogy vannak olyan fajták, amiből még van, ahogy olyanok is, amelyek már teljesen kifogytak.
Túl sok víz hiányzik, kétséges a megtérülés
A vetőmagok árát és az ezzel szembe állítható, várható megtérülésre hívta fel az Agrárszektor figyelmét Raskó György agrárközgazdász.
Jelenleg soha nem látott drágulást tapasztalunk ahhoz képest, hogy közben a gabonaárak meg mennek lefelé. Az az alapprobléma, hogy a drágán megvett vetőmag sorsa, vagyis a kelése és a fejlődése kérdéses, mivel jelentős mennyiségű csapadék hiányzik a talajból. Ez a jövő évre nézve szomorú kilátásokat vetít előre.
Raskó György kirívó hiányjeleket nem tapasztal a piacon, de azt aggasztónak tartja tehát, hogy a vetőmagra fordított költség adott esetben nem biztos, hogy megtérül. Részben emiatt is a termelők inkább visszavetik az árpát, amely ugyanakkor kiemelkedő teljesítményt már biztosan nem fog eredményezni.
Komoly szándékok, elégtelen kínálat
Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke szintén megerősítette az árpa vetőmag relatív hiányát a piacon.
A Szövetség több tagja jelezte, amit a vetőmagkereskedők is visszaigazoltak, hogy nincs elég őszi árpa vetőmag. A vetési szándék lényegesen nagyobb a termelők körében, mint amennyi a tényleges vetés lesz.
Az elnök szerint a háttérben az áll, hogy a hazai vetőmag-elállítás biztonsági játékra állt át, és a cégek a várható eladásukat mindössze 10-20 százalékkal meghaladó mértékű vetőmag-mennyiséget állítanak elő. Ha ez valami oknál fogva nem sikerül jól, akkor az eredetileg tervezett értékesítést mindössze 5-10 százalékkal meghaladó mennyiség van a piacon.
Nem merik már azt bevállalni, hogy növekedni fognak a piacon, és így a tervezett értékesítés 130 százalékának megtermelését célozzák meg.
Ha ugyanis a nyakukon marad a vetőmag, azt konvencionális terményként, akár takarmánycélokra kell értékesíteni, amely nagyon komoly veszteséget jelent számukra. Szóba jön még a tavaszi árpa vetése a következő időszakban, de ennek aránya nagyon kevés, a teljes vetésterület nagyon kis részét fedi le.
A hoppon maradt gazdáknak jobbára nem marad más lehetőség, mint búzával pótolni az eredetileg árpavetésre tervezett területet, vagy várhatnak tavaszig, amikor az akkori vetésű növényekben – például kukoricában - gondolkodhatnak, igaz, az utóbbi évek tapasztalataiból kiindulva, jelentős kockázatok mellett.