A fáslegelő olyan őshonos fákkal tarkított gyepterület, ahol a fák egymástól távolabb helyezkednek el, ezáltal koronájuk terebélyes, alattuk pedig a jószág legelése nyomán nincs cserjeszint vagy sűrű újulat. Az elmúlt korok pásztorai nagyra becsülték a nyári kánikulában hűs árnyékot, ősszel vadgyümölcsöt vagy a jószágnak takarmányt adó vén fákat, ezeket tudatosan kímélték, vigyáztak rájuk. Az ősi tisztelet maradványai még ma is érezhetőek; az öreg fáslegelők famatuzsálemei sokszor félig korhadtan, csúcsszáradtan is a helyükön maradnak.

Jönnek be a károsítók: bármikor elrendelhetik a zárlatot Magyarországon

A fa csomagolóanyagok kezeletlen vagy nem megfelelően kezelt faanyaga ideális élőhelyet biztosíthat veszélyes, idegenhonos behatolóknak.

Vannak rokon élőhelyei, melyekre szintén a szórtan álló idős fák jellemzőek, ilyen: a fáskaszáló; a kaszálógyümölcsös; a szelídgesztenyeliget; a fáslegelőnél sűrűbb, a hagyományos erdőknél ritkább, ligetesebb legelőerdő; a fátlan pusztákon tudatos telepítés eredményeként létrejövő a szárnyékerdő. Hazánk területén nem egyforma sűrűségben találunk fáslegelőket. Híresen szépek díszítik az Alföld hajdan vízjárta tájait (Túristvándi, Eperjeske, Tiszabecs, Tiszaigar), a megmaradt dél-alföldi pusztákat (Bélmegyer), Tolnát (Bogyiszló), Baranyát (Csokonyavisonta). Viszonylag gyakoriak a középhegységeinkben, a Zempléntől egészen a Bakonyig. Egyes országrészekben (Szatmár-Bereg, Őrség, Balaton-felvidék) tájképalkotók.

A legeltetéses állattartás sajnálatos visszaszorulásával, közel teljes megszűntével olyan cserjésedési folyamatok indultak el, melyek már középtávon fenyegetik az idős faóriásokat és ezt a különleges, fajgazdag élőhelytípust.