2021. szeptember 29. szerda Mihály

Hírek - Növény

Hiába van bőven, már nem kell Európának ez a magyar zöldség: mi változott?

Az Európai Unió 30 ezer tonnányi éves tormatermésének közel felét az 1400 hektáron termesztő Magyarország adja. Noha vezetjük a kontinens toplistáját, évről évre egyre bizonytalanabb mind a zöldség, mind pedig az azzal foglalkozó termesztők jövője. Az országos viszonyokról és a magyar tormatermesztés kilátásairól egy kokadi biotermesztő, ifj. Ozsváth István nyilatkozott a HelloVidéknek
 
 

Hazai földeken az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején kapott nagyobb lendületet a torma kiskerti termesztése, amikor jószerével szinte minden vidéki kertjében akadt néhány tő gyökérzöldség. Népszerűsége az évek előrehaladtával sokat apadt, köszönhetően nagy kézimunkaigényének, tárolási és feldolgozási költségeinek, nem beszélve a fogyasztási kultúránkban játszott csekély szerepéről. Mára a termőterületek 90%-a Hajdú-Bihar megyére, azon belül is tízen-egynéhány településre korlátozódik. 2020-ban 12 ezer tonna mennyiség termett, ennek jelentős részét, több mint 80%-át külföldre, többnyire Németországba, Lengyelországba, Csehországba és az Egyesült Királyságba exportálták, feldolgozatlanul – írta meg a HelloVidék.

Kiszolgáltatva a kézi munkaerőnek

Ifj. Ozsváth István biotermesztő óvatos becslése szerint nagyságrendileg 1000 család érintett a tormatermesztésben, akikhez még hozzáadódik 25-30 ezer hazai (nem beszélve a határon túliakról) idénymunkás, akik részt vesznek az egyes munkafolyamatokban. Hogy érthető legyen, mennyire nagy szüksége van a gazdáknak további szorgos kezekre: az ipari torma esetében (ami a felszedést követően már nem igényel élő munkaerőt) hektáronként 800, míg az osztályozott zöldségnél mindez már 1100-1300 munkaórát jelent, ami függ többek között a terület adottságaitól, az időjárási viszonyoktól, magától a termelőtől és a munkásoktól egyaránt.

A kokadi biotermesztő szerint ha azt nézi az ember, hogy jelenleg a mezőgazdaságban egy gépekkel foglalkozó szervizes cég munkavállalója végzettséggel, szaktudással nettó 1300 forintot, vagy egy nyelvvizsgával rendelkező diplomás kormánytisztviselő 7 év munkaviszony után 1200 forintot keres óránként, addig egy felelősségre nem vonható, szakképesítést nem igénylő munkakörben már nem elégszenek meg az 1000 forint óránkénti bérrel, úgy, hogy sokszor előre felveszik a pénzt, de ledolgozni már nem szeretnék.

Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi idénymunkás generáció nem hasonlítható össze munkamorálban, teljesítményben és precizitásban egy 20 évvel ezelőttivel. Nem mindig volt így, de lassan ott járunk, hogy örüljünk annak, hogy munkát adhatunk nekik

– festett lesújtó képet a kézimunkaerő helyzetéről ifj. Ozsváth István.

Sokan az erős szociális hálónak köszönhetően nincsenek rászorulva a munkára vagy többet szeretnének keresni, így az ehhez képest már a dupláját fizető építőipar elszívóereje hatalmas. A gazdáknak ezért sokszor úgy kell összevadászniuk a földekre a brigádokat, akik az órabér mellett az utaztatásuk megoldását is kívülről várják. Így a gazdák döntéshelyzet elé kerülnek: vagy fogukat összeszorítva tűrnek és reménykednek egy jobb folytatásban, vagy megpróbálkoznak a még igencsak gyerekcipőben járó gépesítéssel, vagy eladják jóval alacsonyabb felvásárlási áron, de kétségkívül kevesebb munkaköltséggel ipari tormaként a termést, netán a magyar felvásárlókat megelőző, külföldről érkező nyerészkedők segítségével adnak túl a hozamon. Mielőtt az ember sorra venné a lehetőségeket, érdemes megvizsgálni, mi kényszeríti a gazdákat évről évre lehetetlenebbnél lehetetlenebb döntések meghozatalára.

Értékesítési nehézségek idehaza és külföldön

A torma felvásárlási árába, hasonlóan a kukoricáéhoz, beletartozik egy úgynevezett kompenzációs felár is, amit más növénykultúrákkal ellentétben itt „beépítenek” az árába, így már a kiindulóhelyzet is zavarosnak mondható ifj. Ozsváth István szerint. A felvásárlók egy része köt „szerződést” a termelőkkel, csak ebben nincs ár, szállítási határidő, minőségi elvárások, csak mennyiség. Véletlenül, mindig úgy alakul, hogy hasonló áron jönnek ki a kereskedők a felvásárlási árakkal szeptemberben. Mondhatni, nincs verseny vagy választási lehetőség, általában 5% alatti különbségek vannak, mindenhol ugyanannyi az ár.

Ha sok a torma, akkor fontosak a minőségi paraméterek és jönnek a levonások, árcsökkentő tényezők. Ha kevés, akkor sorra járják a termelőket, hogy csak adjanak nekik egy keveset. A gazdákat sem kell félteni, valamikor elindul egy szerelvény torma a felvásárlóhoz, de nem érkezik meg, mert útközben eladta másnak jobb áron

– részletezte ifj. Ozsváth István.

A termelő azzal folytatta, hogy a fizetési feltételek, „kedvek” változóak. Van olyan kereskedő, aki azonnal készpénzben vagy utalással fizet, de sok „gyengébb évben”, amikor alacsony felvásárlási ár volt, még a fizetést is csak csepegtetve, sok részletben, sőt akadt olyan eset is, amikor egy évvel később kapták meg a termelők. De van ennél rosszabb is, ha valakitől „bizományba” veszik át, mert így csak akkor fizetnek a felvásárlók, ha sikerül eladniuk a torma egy részét. Persze ilyenkor már mindig önköltség alatti árakról lehet beszélni.

A magyar határt átlépve a helyzet pedig tovább bonyolódik: az aktív idegennyelvtudáson kívül ki kell építeni a külkereskedelmi kapcsolatokat, valamint szükséges egy biztos anyagi háttér, megfelelő tárolókapacitás és hűtés a tormának (mivel 5°C fok felett már csírázik, csökken a súlya és megromlik a belső része), nem beszélve a már meglévő és potenciális konkurenciáról. Ezekkel egy kisebb gazdálkodónak lehetetlen harcba szállni.

Visszakanyarodva a hazai vizekre, ifj. Ozsváth István szerint belföldön a határ közelsége miatt az utóbbi években „román nyerészkedők” kezdték borzolni a kedélyeket, akik mindenféle hivatalos dokumentum nélkül napi 50-100 mázsa tormát juttattak ki az országból az augusztusi-szeptemberi időszakban, beelőzve ezzel a hazai kereskedőket. Ez kezdetben biztos, azonnali, adómentes jövedelmet jelentett a gazdáknak, valamint a felvásárlók sem bánták, mert jellemzően a gyengébb minőségű tormát utaztatták át a határon. 2019-ben azonban már mindkét fél tagjai másképp látták a helyzetet.

Fellendült az üzlet, már napi több kamionnyit is eltüntettek tavalyelőtt, először mindig egy kicsit jobb áron, mint a magyar felvásárlók (akiknek már rögtön nem tetszett a helyzet, kevesebb áru magasabb áron). 2020-ban viszont, amit tettek, felháborító volt. Több termelőnél 5% előleget otthagyva felszedették a tormát, majd mondvacsinált indokokkal (egyik héten túl nagy, másik héten ugyanaz a torma túl kicsi) időt húztak a 25°C-os melegben, csökkent a torma súlya, és mert a magyar kereskedők még nem vásároltak, muszáj volt eladni nekik nem egyszer 220-250 forintért – osztotta meg a HelloVidékkel a legkirívóbb eseteket a kokadi gazdálkodó.

A gépesítés nehézségei

A 2009 óta oltalom alatt álló, eredetmegjelölést kapott hajdúsági torma termesztésének kulcsa a 90-120 cm széles, 30-50 cm magas bakhátban rejlik, melyet eddig kézi munkaerővel palántáztak, ami hektáronként nem kevesebb, mint 30-40 ezer tövet jelent. Ezt voltak képesek kiváltani a leleményes gazdák egy gépi „rakógéppel”, amellyel ifj. Ozsváth István szerint bár kevésbé szabályozható a tőtáv, és néha kicsit meggörbül a torma feje, de sokkal jobban tömörít, és 6-10 ember munkáját képes kiváltani. Teljesen itt se tűnik el az emberi munka, 1-2 főre így is szükség van, akik behelyezik a dugványokat a földbe, de az ezzel járó költségek néhány hektár után megtérülnek.

A sorközművelés és a trágyázás évek óta gépesített munkafolyamatok, azonban a betakarítás és a fejelés (kibújt palánták hajtásválogatása, ritkítása) esetében a mai napig kiválthatatlan az élő munkaerő. Utóbbit a kokadi biotermesztő a robot technológiák bevonásával látja megoldhatónak, amely azonban se nem rentábilis, se nem hozzáférhető az ezzel foglalkozó mezőgazdászonak, míg előbbinél bár voltak próbálkozások, azok rendre kudarcba fulladtak. A feldolgozás, hacsak nem ipari tormáról van szó, aminek pusztán a tetejét kell levágni, szintén rettentő nagy élőmunkaerő-igényes folyamat, mert mind a „csonkolást” (oldalgyökerek letörése), mind a „koronázást” (felső zöld rész levágása), mind pedig a 4-5 méret szerinti osztályokba soroláshoz szükség van az idénymunkásokra. Egy mondat erejéig pedig arról se szabad megfeledkezni, hogyha minden munkafolyamat gépesíthető lenne, azzal ezrek megélhetése lehetetlenedne el egyik napról a másikra.

A koronavírus és a torma

Ifj. Ozsváth István szerint a tavalyi koronavírussal sújtott évet megelőzően két jobb szezont zárhattak a termelők. Ezen és a 2019-es csapadékban kedvező éven felbuzdulva sok úgynevezett „beugró”, szakmán kívülről érkező ember vágott bele profitszerzés reményében a termesztésbe, így 2020-ban túltermelést generáltak. Ennek ellenére a tavalyi évben a torma mind egy szálig elfogyott, nem sokkal az önköltségi ár felett, mindent felforgató vírushelyzet ide, 10-20%-os túltermelés oda.

A kokadi biotermesztő szerint egy-egy évet sok minden befolyásol. Például tavaly nemcsak a kereskedők hibáztak, hanem a termelők is, méghozzá hatalmasat. Elég nehéz drágábban értékesíteni egy árut külföldön, ha tudják, hogy itt önköltség körüliek az árak. Pont a legkisebb termelők hergelték egymást a közösségi médiában, kirakva a településtáblák nevei alá, hogy „300 Ft-ért nem adunk tormát”.

Ha egy ilyen megjelenik a világhálón, azt külföldön is látni fogják, akkor pedig hiába próbál emelni az áron a hazai kereskedő, nem fog tudni. Ez öngól volt

– idézett fel egy esetet ifj Ozsváth István.

Az Ozsváth-Agro Kft. tulajdonosa mindemellett pozitív jelként értékelte, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter idén elkezdett foglalkozni a tormatermesztést érintő kérdésekkel, noha egyelőre csak az egyik féllel, a kereskedőkkel folytattak megbeszéléseket. Az interjú elkészültét követően, július 20-án látott napvilágot az az Agrárminisztérium, pontosabban Nagy István által adott nyilatkozat, miszerint a továbbiakban kötelezővé teszik tormavásárláskor a kereskedők és a termelők közti szerződés megköttetését, amely tartalmazza a pontos feltételeket, így védve a gazdákat az utólagos kellemetlen meglepetésektől. A hírről az Agrárszektor is beszámolt. Ennek elmulasztása esetén augusztus 1-jét követően 10 ezertől 50 millió forintig terjedően szabhatnak ki bírságot, így remélhetőleg a tormában utazók a jövőben nagyobb védelmet fognak élvezni.

Foggal-körömmel… de megéri?

A kokadi termesztő szerint a tormatermesztők kezdetektől való kiszolgáltatottsága ellenére a hajdúsági gazdák hozzászoktak a növény jelentette bizonytalansághoz, azonban ugyanez az utánuk következő generációkról már nehezen mondható el. A ’90-es évek óta megszűnt kutatás-fejlesztés sem fest túl fényes jövőt a magyar gyökérzöldségnek, amely egyre kitettebb az invazív kártevőknek és betegségeknek.

Szinte nincs tiszta fajtájú torma, általában valamilyen keverékről beszélünk, nagy részben dán fajtával. Ezáltal belterjes lett a termelés, nőttek a beltartalmi problémák, felszaporodnak a kártevők, kórokozók

– részletezte ifj. Ozsváth István a kutatás és fejlesztés égető szükségét.

13 hektárnyi torma birtokosaként a kokadi gazda megjegyezte, még kitartanak, viszont rövid távú változás nélkül könnyen lehet, hogy a kordonos uborka vagy a paprika sorsára jut a növény, ha kontinens első termelők vagyunk benne, ha nem. Hiába jók a termőhelyi adottságok és van meg a kellő szaktudásunk, termesztési hagyományaink, ha közben ilyen ütemben csökken a kézi munkaerő, 8-10%-kal nőnek éves szinten a termesztési költségek, mindemellett pedig a mostani gazdák utód híján kiöregednek, sokkal közelebb lehet a vége, mint azt gondolni mernénk. A kérdés már csak az, hogyan lehet elodázni a történet befejezését?

A legegyszerűbb valamilyen termelői integráció, TÉSZ lenne. Jelenleg is vannak működő TÉSZ-ek, de mind kereskedői tulajdonban. Sajnos eljutottunk abba a világba, ahol az emberek még családon belül sem tudnak kiegyezni egymással sok esetben, nemhogy tíz, száz vagy akár ezer gazdálkodó. Így egy ötlet marad, egy „védett ár”, amellyel mind a gazdálkodók, mind a kereskedők tudnak tervezni, amit vagy a mindenkori önköltség bizonyos százalékában kellene meghatározni, vagy pár évente a növekvő költségekhez igazítani.

Mit lehetne még tenni? Behatárolnák a termelők körét hasonlóan a dohánykvótához, racionalizálva a termelést. Ez egy nagyon vékony mezsgye, amit óvatosan kell kezelni, ki és mi alapján (talán előző 10 év termelési adatai) döntheti el, hogy ki, mikor, mennyit termelhet. A témát egy mondatban ekképp tudnám összefoglalni: a magyar tormára szükség van, de a magyar gazdáknak is szüksége van a tormára?

– zárta gondolatait egy elgondolkodtató kérdéssel a kokadi biotermesztő.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu