Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 13. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A decemberi rendezvényen immár 11. alkalommal adjuk át tíz kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A hágai központú uniós szervezet tájékoztatása szerint az egészség és a környezet védelme érdekében folytatott művelet során több mint háromezer tonna növényvédő szert ellenőriztek. A lefoglalt több mint 1300 tonna növényvédő szer legalább 207 ezer négyzetkilométer nagyságú termőterület permetezésére lett volna elegendő. Ez megegyezik Németország teljes mezőgazdasági területével, Franciaország mezőgazdasági területének 75 százalékával, Románia mezőgazdasági területeinek pedig 150 százalékát teszi ki - mutatott rá összehasonlításképpen az Europol.
A művelet során szabálytalanságok, hamis áruk vagy tiltott termékek birtoklása, szállítása, tárolása vagy értékesítése miatt 260 eljárást indítottak. Jelenleg nyolc vizsgálat folytatódik Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Szlovéniában és Svájcban. A tiltott vagy hamisított növényvédőszerekkel kereskedő szervezett bűnözői csoportok tagjainak egy része más illegális tevékenységekben, például hamisított cigaretták vagy gyógyszerek forgalmazásában is részt vett.