Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
Az új óriásvállalat hamarosan felülmúlja a DowDuPont-t, és évi több mint 110 milliárd dolláros bevételével a világ legnagyobb vegyipari csoportjává válhat. Ezzel további átrendeződés megy végbe a növényvédőszer-gyártók piacán, amit olyan események fémjeleznek, mint a Syngenta ChemChina általi felvásárlása, a Dow és DuPont egyesülése, a Bayer által megszerzett Monsanto vagy legutóbb az Arysta LifeScience UPL általi bekebelezése. 2015-ben még úgy látszott, hogy az amerikai Monsantónak esélye lehet a svájci Syngentáért folytatott versenyben, de később kiderült, hogy az európai cég inkább a szabadabb mozgástérrel kecsegtető kínai kérőt választja. A Monsanto azóta elesett a harcban, és a német Bayeré lett.
A kínai cég azonban hamarosan minden európai vállalatot felülmúlhat. A ChemChina ma már nemcsak a Synegnta, hanem az ADAMA tulajdonosának is mondhatja magát, csak e két cég megszerzésével 12,5 milliárd dollár értékű üzleti tevékenységgel bővülhetett az agrokemikáliák piacán. A legutóbbi éves jelentés alapján a ChemChina-Sinochem együttes árbevétele bőven megfelel a német BASF-ének.
A helyzet azonban Kínában sem rózsás. A környezetvédelmi ellenőrzések és felülvizsgálatok miatt egy sor vegyianyag termelése veszélybe került - és nemcsak itt. Szűkül a kínálat az epoxikonazol, a fluroxipir, a prokloraz, a metribuzin, a metamitron és a lambda-cihalotrin terén, ahogy a gombaölő azol hatóanyagcsoport képviselőiből is. Az áremelkedés jelentős, amit az európai növényvédőszer-gyártók is megéreznek a bőrükön, hiszen számos alapanyagot Ázsiából importálnak. Megindult a helyezkedés az új beszerzési forrásokért, ám a kínálati oldal egyre kevesebb szereplőt tartalmaz. Ez tovább fokozza az integrációs folyamatot, mivel a nagyvállalatok az alapanyagbeszerzési és az értékesítési oldalon is biztos hídfőállásokat akarnak kiépíteni.












