Ez nem azt jelenti, hogy minden táblának a legalább 50%-át, hanem a teljes terület legalább 50%-án kell a kaszálást végrehajtani. Ez azért fontos, mivel a kék vércse generalista ragadozó, ugyanakkor költéskor - május végétől - leginkább nagyobb rovarokkal, főként bogarakkal és egyenesszárnyúakkal táplálkozik, de étrendjében szerepelnek rágcsálók, békák és más kisebb gerinces állatok is. A sűrű, magas fűvel borított térségeken nehezebben jut hozzá zsákmányához.
A fenti előírás teljesítéséhez, ha olyan tábla kerül bevonásba az 50%-os teljesítésbe, amelynek területe 5 ha-nál nagyobb, úgy azt két egyenlő részre kell osztani - naplóból, TMR-ből ellenőrizhetik - persze nem mértani pontossággal. A tábla első 50% betakarításának befejezését követően a másik 50% betakarítását csak 10 nappal később lehet elkezdeni. Nem szabad elfelejteni, hogy e területeken az előzetes bejelentést elektronikus úton 5 munkanappal meg kell tenni július 31. előtti esetekben.
Tehát a nagyobb „fél” és 5 ha alatti egész tábláknak kell összesen kiadni a szálas, zöldugar, méhlegelő 50%-át, melyeket kaszálni kell május 31-ig, Az 5-10% kaszálatlan terület meghagyását - vállalható volt nagyobb kaszálatlan terület is - táblaszinten kell értelmezni.
Szálas pillangós takarmánynövények, zöldugar, illetve méhlegelő betakarítása táblánként eltérő napokon történjen. A kaszáláskor madárbarát - nevezhető vadbarátnak is - kaszálás az elvárt: kiszorító kaszálás, vadriasztó lánc, legfeljebb 4 méter vágásszélesség, maximum 8 km/h sebesség.
Fokozottan védett, földön fészkelő madarak fészkének, fiókáinak megtalálása esetén, azt haladéktalanul be kell jelenteni a működése szerint érintett nemzeti park igazgatóságnak. A megtalált fészek körül min. 1 ha védőzóna kialakítását kell biztosítani.
Figyelni kell arra is, hogy március 1. és július 31. között napnyugtától napkeltéig gépi munkavégzés tilos.










